Év-forduló 2016/17 – Programsorozatok a Jókai Mór Művelődési Központban

(Budaörs, 2017. január 12. – Budaörsi Infó) A Budaörsi Infó szerkesztősége – hagyományteremtő szándékkal – arra kérte a budaörsi közösségi színterek vezetőit, hogy értékeljék az elmúlt évet, és mondják el, hogy mi az, amit a 2017-es évben szeretnének megvalósítani Budaörsön. Sorozatunk negyedik részében a Jókai Mór Művelődési Központ vezetőjének, Simon Erikának a beszámolóját olvashatják.

 

 

Simon Erika beszámolója

 

Az intézmény elmúlt évének szakmai munkáját színes, ötletekben gazdag szervezés jellemezte. Színvonalas, kulturális értéket képviselő eseményeink egy része már rendezvénysorozattá nőtte ki magát. Ezek a sorozatok ismertekké és kedveltekké váltak már az elmúlt években is, mindehhez hozzájárul egy-egy jól megválasztott témakör, vagy éppen az előadó személye.

 

Sorozataink:

Világjárók sorozat, amely keretében havonta más előadót (neves bloggereket) lát vendégül, akik utazásaikról, világ körüli kalandjaikról mesélnek, hasznos tanácsokkal látják el az érdeklődőket. Az előadások során nem csak gyönyörű, izgalmas, vagy éppen megdöbbentő helyeket láthatnak, hanem különböző nemzetek kultúráját, művészetét, mindennapjait is megismerhetik a vendégek. (backpacker.hu, biciklis nászút a világ körül, Iránból jelentem.)

Művészetek című sorozatunk, különböző művészeti ágakat érintő témákkal foglalkozik. Az elmúlt évben Gimesy Péterrel (Magyar Nemzeti Galéria művészettörténész) önálló, művészettörténeti sorozatot indítottunk. Előadók között még múzeumpedagógusok (Szépművészeti), bloggerek is voltak. Egy-egy ilyen este olyan, mint egy művészettörténeti óra, olyan előadókkal, akik izgalmas, interaktív formában adják át a tudásanyagot, így egy kötetlenebb formában, kikapcsolódva juthatnak új információkhoz is a látogatók.

Kapcsolatok sorozat lényege, hogy kellő önismeretre tegyenek szert azok, akik erre nyitottak. Azt gondolom, hogy önmagunk mélyebb megismerése azon kívül, hogy szabadságot ad, segít abban, hogy a mindennapok felbukkanó és félelmemet generáló élethelyzetek megszűnjenek. A sorozat előadásainak témaválasztásában az önismerethez vezető út egy-egy szeletével lehetett találkozni. A sorozat előadói között volt Vekerdy  Tamás, Pál Feri atya; Müller Péter, Soma Mamagésa, Balog Béla, Feldmár András.

Csokibár családi program sorozatunk keretében minden alkalommal színvonalas bábelőadást láthattak/ láthatnak, majd azt követően, az előadás tartalmára tematikusan épülő, kézműves foglalkozáson vehetnek részt. A másik ismert, óvodás korosztálynak szóló sorozatunk az interaktív BonBon Matiné koncert volt, amely előre meghatározott tematikában segíti megismertetni a kicsikkel elsősorban a komolyzenét.

Havi rendszerességgel találkozhattak programjaink között Filmklubunkkal és a Beszélgetések című közéleti estünkkel. Filmklubban bemutatott filmek különböző, félévet átölelő tematikára épülnek. (Élet-Szín-Tér (Miért előnyös egy kis városban, kis közösségben élni, avagy vannak-e és ha igen, melyek az árnyoldalai egy-egy szubkultúrának?) és Amerika mákép(p)). Beszélgetések című sorozatunk Salamon Suba László beszélgetett különböző hívatású, szakmájukban elhivatott neves közéleti személyekkel, bepillantást engedve gondolataikba, érzelmeikbe és persze mindennapjaikba.

Már önálló nevet is kapott nevet a „Budaörsi Dumaszínház”, ahol a legismertebb stand uposok voltak hallhatóak (Bödöcs Tibor, Kovács András Péter, Aranyosi Péter, Kormos Anett…)

Minden évben számos rendezvényt szerveztünk a tudatos, egészséges élet megismertetésére, azzal a céllal, hogy vendégeink elcsípjenek olyan információt, észrevegyenek egy-egy olyan lehetőséget, amely beépíthetővé válik a mindennapjaikba.

Számtalan kiállításunk is volt, melyek megnyitóit más programhoz kapcsoltuk, így többféle művészeti ág összekapcsolódását élvezhették a látogatók (pl.: Oloffson Krisztina festőművész „Utazás”, Walter Gábor festőművész „Jazz” megnyitotta Budai Benjamin és a MondayNine Jazz Quratett)

A megrendezésre került borkóstolóink lehetőséget biztosítottak a szakszerű borkóstolás elsajátítására, és borokhoz értő közönség kinevelésére. Hazai kisebb és nagyobb, ismertebb borászatokat hívtunk el, akik előadás közben ismertetik pincészetük történetét, a szőlőtermesztés és a borkészítés sajátosságait,az értő borkóstolás lépéseit. Vendégünk volt: Gere Tamás és Zsolt (Villány), Bolyki Pincészet (Eger))

Tavaly szintén megrendezésre került, és az egyik legtöbb nézőt vonzó kültéri programunk is egyben a Gyereknap Bolhapiaccal, és az Állatok világnapja.

 

allatok_vilagnapja_jokai-5

 

Mindkét családi program az intézmény előtti szervizúton került megrendezésre.  Gyereknapon bolhapiac színesítette a programokat, ahol gyerekek árulhatták játékaikat, könyveiket. A rendezvényt bábszínház, gyerekkoncert, táncbemutató, bűvészműsor, interaktív játékok színesítették.

 

16_05_29_jmmk_gyereknap (37)

 

Az Állatok világnapja alkalmával különböző szervezetek, menhelyek és fajtamentőket hívtunk el, ezáltal lehetőséget adtunk arra, hogy védenceiket, életüket, eredményeiket bemutathassák a látogatóknak. A bemutatkozásokat „állati” gyerekprogramokkal és állatsimogatóval bővítettük. Egyre több állatfajta látható a rendezvényre látogatók számára (idén görények, sólymok, cicák, sünik)

 

allatok_vilagnapja_jokai-6

 

A koncert fellépők között volt Kowalsky meg a Vega, 1705 Jazz trió, Budai Benjámin önálló koncertje, Tankcsapda)

Az intézmény az elmúlt évben is helyet és lehetőséget biztosított a helyi kisebbségek és a nagyszámú civilszervezetek számára.  Külsős rendezvények legnagyobb részét kitevő, ingyenesen befogadott helyi egyesületek, nemzetiségek, iskolák, Budaörs város Önkormányzata által szervezett városi programok számára helyet, hozzáértő technikai és szakmai munkatársakat biztosítottunk.

Fontosnak találtam és találom a csoportfoglalkozásokat, elsősorban azért, mert elérhető áron kínáljuk változatos tevékenységű foglalkozásainkat, másrészt pedig azért, mert a szabadidejüket együtt töltő emberek hol kevésbé, hol jobban látható formában egymást segítő, egymásra odafigyelő közösségé váltak. Azt gondolom, hogy Budaörs városának élhetőségében, szerethetőségében nagy szerepe van az ott működő csoportokból kialakult közösségeknek, és a bennük rejlő erőnek.  (2016-os év foglalkozásai: Surranók – túra, Kocogi – futás, Sétálj velem! – mi más is, mint közös séta, Hangoló – hangtechnika tanulása, Fafaragó, Gyöngyfűző, Jóga, Gerincjóga, Gyerekfoglalkozások)

Az elmúlt év programjai, rendezvényei és foglalkozásai mellett számos egyéb változás látható és érezhető az intézményben, az intézmény életében.

A nyugdíjas csoportok, közvetlenül a művelődési központ mellé, a Szabadság út 24/2 számban felépített új épületében kezdhették el foglalkozásaikat 2016. október 03-tól. Az új nyugdíjas ház szomszédsága, így közelsége, jelentősen megkönnyebbíti mindannyiunk életét.  A nyugdíjas csoportok részéről érkező kérések, kérdések azonnali megoldását elsődleges feladatnak tartottam és tartom, csakúgy, mint a helyszín állandó tisztántartatását, csinosítását.

Állandó kérdés, hogy milyen a közös élet, és a mindennapi kapcsolat az épületben működő Latinovits Színházzal. Úgy gondolom, hogy minden egyes együtt töltött év, így az elmúlt év is, segített abban, hogy még inkább letisztuljon és illeszkedjen egymáshoz a két intézmény szabályrendszere, ami egy kölcsönös, egymásra odafigyelő és nyugodt viszonyt eredményezett.

Számomra fontos volt, és úgy gondolom, hogy mindenki számára látható, az épület mellett lévő kerthelyiség megújulása. Az épületen belül pedig a mosdók átépítése történt meg, és a jelenleg is folyó munka célja az épület teljes akadálymentesítése.

Röviden ez történt 2016-ban!

 

simonerika

Simon Erika

 

 

A sorozat előző részei:

Év-forduló 2016/17 – Dr. Gajdos-Frank Katalin: 30 éves a Heimatmuseum

A Városi Könyvtár új igazgatójának első éve

Év-forduló 2016/17 – A lakótelepi Közösségi Házban folyamatosan emelkedik a látogatók száma

Év-forduló 2016/17 – Márton Júlia: a kiállítások éve volt az Ifjúsági Klubban

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.