A közjegyző segít – Helyszíni ténytanúsítás

(Budaörs, 2016. november 29. – Budaörsi Infó) Szakértői cikk-sorozatunk tovább folytatódik. Ezúttal az a helyszíni ténytanúsítás a téma, amivel kapcsolatban dr. Szécsényi-Nagy Kristóf közjegyző szakmai véleményét kértük.

 

 

Ha jogilag jelentős állapotot akarunk rögzíteni, mert félünk attól, hogy ezt később már nem tudjuk bizonyítani, abban az esetben van szükség közjegyzői ténytanúsításra. Ugyanígy ha egy kialakuló jogvitát szeretnénk megelőzni, vagy a már meglévő jogvitát szeretnénk megnyugtatóan lezárni, szintén kérhetjük közjegyző közreműködését.

 

Mit jelent konkrétan a helyszíni ténytanúsítás?

„A közjegyzői ténytanúsítás kicsit hasonló, mint az előzetes bizonyítás, ahol szakértőt rendelnek ki, vagy helyszíni szemlét tart a közjegyző. A ténytanúsítás azonban néhány fontos eltéréssel is rendelkezik: Az úgynevezett közjegyzői ténytanúsítvány egy közjegyzői okirat, amelyben a közjegyző az általa észlelt jogilag jelentős tényeknek a fennállását, létezését tudja tanúsítani.

Például ha egy ingatlannal kapcsolatos beruházás vagy káresemény folytán eltörik a szomszédnál a vízcső, emiatt elkezd ázni az ingatlan, és ezt a tényt akarjuk bizonyítani, de nincs idő arra, hogy 1-2 hónapot várjunk szakértői vélemény elkészítésére, s nem bonyolult a tényállás, csak azt kell rögzíteni, hogy ázik a plafon, akkor ezt egy fényképes közjegyzői ténytanúsítvánnyal is meg lehet oldani.”

 

Mi ilyenkor a közjegyző feladata?

„Ilyenkor a közjegyző kimegy a helyszínre, fotókat készít az érintett területről, az ingatlanról, ingóságokról, s ezt belefoglalja ebbe a közjegyzői okiratba, innentől kezdve az ügyfél ezzel bizonyítja, mi történt.”

 

Mikor van szükség erre az okiratra?

„Akkor van erre szükség, ha például nincs biztosítás az ingatlanon, és a helyreállítás költségeit a károkozó szomszédon akarjuk behajtani. Szintén felmerülhet a ténytanúsítás szükségessége bérleti szerződés megszegésekor.

Ha ugyanis a bérbeadónak a bérlő nem fizet, akkor a bérlőnek bérleményben lévő ingóságain a bérbeadónak zálogjoga van. Ha a bérlő elhagyja az ingatlant, de nem fizeti ki a bérleti díjat, akkor a közjegyző jegyzőkönyvezi az ingatlanban található vagyontárgyakat, s azokon a bérbeadó tudja érvényesíteni a zálogjogát. Válófélben lévő házastársaknál vita lehet arról, kinek milyen vagyontárgya van az adott ingatlanban, ezeket is lehet fényképesen rögzíteni.

De volt már olyan eset, hogy a termőföldnek a haszonbérlője kérte azt, hogy tanúsítsa a közjegyző, hogy a bérbeadó által kiadott és egyébként az ingatlan-nyilvántartásban szántóként szereplő ingatlan valójában cserjével van benőve, mert évek óta nem gondozta senki, tartott ugyanis a földvédelmi bírságtól. Előfordult olyan eset is, hogy a közjegyzőt próbavásárlás tanúsítására kérték fel, annak bizonyítása végett, hogy az érintett termékeket az eladó valóban árusította. Ezeket a termékeket később minőségvizsgálat alá is vetették, és ennek során igazolni kellett, melyik eladótól származtak.

A közjegyző gyakran működik közre nyereményjátékok sorsolásánál. Itt a közjegyzői tanúsítványt azért kérik elkészíteni, hogy utóbb egyik résztvevő játékos se támadhassa meg a sorsolás eredményét.”

Hogy megelőzhesse a jogvitákat, konzultáljon ön is egy közjegyzővel ha ilyen jellegű problémával találkozik.

 

kozjegyzo

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.