Aktivisták a Budaörsi Állatmenhelyen

(Budaörs, 2016. március 7. – Budaörsi Infó) A PM aktivistái menhelyi kutyákat sétáltatnak, miután Szabó Rebeka, a Párbeszéd Magyarországért (PM) szakpolitikusa sajtótájékoztatót tartott Állami támogatást az állatmenhelyeknek! címmel a Budaörsi Állatmenhely telepén 2016. március 6-án.

 

A PM szerint ideje átgondolni a gyepmesteri telepek és a civil állatmenhelyek szerepét, előbbieket állatjóléti szempontból fejleszteni, utóbbiakat állami forrásból kellene támogatni.

Bosnyák Edit, a Budaörsi Állatmenhely munkatársa a Budaörsi Infónak elmondta, hogy a PM párt tagjai a hétvégén önkéntes munkát végeztek a menhelyen.

 

budaorsi_allatmenhely8

“2016. március 6-án a PM tagjai megszépítették a bejáratunknál lévő részt, kutyát sétáltattak, cicát kényeztettek.
2016. március 5-én pedig egy visszatérő céges csapat jött ki hozzánk. Decemberben voltak először és jelezték, hogy ismét jönnének.

Menhelyünkön pártállástól, vallási irányultságtól, bőrszíntől és minden mástól függetlenül lehet tenni az állatokért akár egyénileg, akár csoportosan!

 

budaorsi_allatmenhely10

budaorsi_allatmenhely12

 
Az önkéntes munka pótolhatatlan számunkra a mindennapokban, így várunk szeretettel mindenkit telephelyünkön. Az önkéntességgel kapcsolatos tudnivalók weboldalunkon megtalálhatóak!
(Budaörsi Infó)
 

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.