Csaló „rokonok”

A Pest megyei rendőrök olyan – az elmúlt időszakban megszaporodó – bűncselekménytípusra hívják fel a figyelmet, melynek során a tettesek egy rokonra hivatkozva készpénzt, ékszert csalnak ki főként időskorú személyektől.

A Szentendrei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, aki a jelenlegi adatok szerint 2015. december 16-án 22 óra körüli időben vezetékes telefonon felhívott egy idős pomázi asszonyt és magát a sértett fiának adta ki. A telefonáló elmondta az asszonynak, hogy bajba került és készpénzre van szüksége. Ekkor a sértett közölte, hogy nincs pénze, így a férfi kérésére összekészítette az ékszereit, amit a ház előtt odaadott egy ismeretlen férfinak, aki azt állította, hogy ő a fia barátja. A bűncselekménnyel okozott kár meghaladja az 500 ezer forintot.

A Szentendrei Rendőrkapitányság illetékességi területén ezt követően – 2015. december 28-án és december 29-én – két alkalommal kíséreltek meg elkövetni a fenti módszerrel csalást, azonban a sértettek gyanút fogtak, illetve közölték a telefonálóval, hogy semmilyen értékük nincs, ezért károkozás nem történt. Az ismeretlen tettes mindkét alkalommal a késő délutáni órákban – 18 óra után – telefonált és a feljelentők unokájának adta ki magát.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén – így például Érden is – az elmúlt időszakban több olyan csalást követtek el vagy kíséreltek meg elkövetni ismeretlenek, ahol valamilyen rokonnak adták ki magukat és egy velük történt eseményre, például balesetre hivatkozva készpénzt vagy ékszert kértek a főként idős sértettektől. Ezt az elkövetési módszert leginkább a kevés hozzátartozóval rendelkező, egyedül élő időseknél alkalmazzák a csalók. Sokszor még néhány részletet is ismernek a hivatkozott személy magánéletéből, így a meséjüket még hihetőbb köntösbe tudják bujtatni.

Nem lehet elégszer figyelmeztetni a lakosságot a rafinált csalók fejlett módszereire.

 

Az ilyen, vagy ehhez hasonló bűncselekmények megelőzése érdekében az alábbiakat javasolják:

– Tartsák rendszeresen a kapcsolatot időskorú hozzátartozójukkal!
– Tájékoztassák őket arról, ha elutaznak, hogy ne lehessen mondvacsinált indokokkal megtéveszteni őket!
– Nyomatékosan, többször figyelmeztessék őket a fenti esetekhez hasonló elkövetési módszerre. Tanítsák meg nekik, hogy ha ismeretlen számról keresik őket hozzátartozóra hivatkozva, akkor először ellenőrizzék le a történetet a hivatkozott rokonnál az általuk ismert számon!
– Tudatosítsák bennük, hogy ne álljanak szóba idegenekkel még akkor sem, ha egyébként jó szándékúnak, kedvesnek tűnnek.

Amennyiben mégis bűncselekmény áldozatává válnak vagy megpróbálják Önöket vagy hozzátartozójukat a fenti, vagy ahhoz hasonló módszerrel becsapni, akkor azonnal értesítsék a rendőrséget a 107 vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén!

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.