Quaestor – A miniszterelnökség nyilvánosságra hozta Tarsoly Csaba Orbán Viktornak írt levelét

A miniszterelnökség kedden a kormany.hu oldalon nyilvánosságra hozta Tarsoly Csaba Orbán Viktor miniszterelnökhöz címzett levelének elektronikus másolatát, amelyben a cégvezető állami segítséget kért a Quaestor-csoport pénzügyi problémájának megoldásához az ügyfelek védelme érdekében.

 

A 2015. március 9-én kelt levélben a Quaestor tulajdonosa és vezetője feltárta a Quaestor-csoport problémáját, azt, hogy a csoport kötvénykibocsátó cége csődöt kénytelen jelenteni, mert nem tudja saját forrásból visszavásárolni a kötvényeit, a kibocsátott kötvények fedezete pedig jelenleg nem likvid. (A Quaestor Financial Hrurira Kft. aznap késő este jelentette be nyilvánosan az öncsődöt.)

Tarsoly Csaba az állam segítségét kérte a helyzet megoldására. Azt javasolta, hogy az állam vagy annak pénzügyi szolgáltatója nyújtson hitelt/tőkét a Quaestor-csoportnak, amely abból állampapírt jegyez, így a pénz azonnal visszakerül a költségvetésbe. A csődeljárásban pedig a kötvénytulajdonosokkal a Quaestor-kötvények állampapírra cserélésével rendezni lehet a követelést.

A finanszírozás fedezetéül felajánlotta, hogy a Quaestor-csoport a közel 300 milliárd forint “jövőértékű” meglévő ingatlanjait és befektetéseit egy zártkörű alapba koncentrálja, amelynek befektetési jegye a magyar állam valamely vagyonkezelőjéhez kerülhetne. A csoport ezzel párhuzamosan működését racionalizálná, tevékenységei nagy részét átadná vagy értékesítené, és csak a portfólió hasznosítására fókuszálna az állammal közösen és érdekében eljárva.

Tarsoly Csaba szerint ezzel a megoldással elkerülhető lenne mintegy 50 ezer ügyfél megkárosodása és 800 munkahely megőrzése. További előnyként említi, hogy a pénz- és tőkepiac iránti bizalom így nem romlana meg teljesen és a pánik uralható.

A Quaestornál jelentkező kötvényeladási hullámot a cégvezető a piaci eseményekkel, a Buda-Cash Brókerház, majd a Hungária Értékpapír bedőlése miatt kialakult pénzügyi pánikkal magyarázza, hozzátéve, hogy az azzal összefüggő politikai csatározások, valamint a média felfokozott tevékenysége nyomán megrendült a bizalom a befektetési szolgáltatók iránt.

Tarsoly Csaba a levélben felvállalja saját felelősségét is kialakult helyzetért, és hozzáteszi, hogy annak megállapítása külön folyamat.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.