Együtt italoztak, majd elvette a táskáját

A budaörsi nyomozók egy 32 éves férfit fogtak el. A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytat eljárást kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt B. Zoltán 32 éves beloianniszi lakos ellen.

 

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2015. január 29-én 23 óra és 2015. január 30-án 3 óra közötti időben egy budaörsi parkban megkínált egy általa nem sokkal korábban megismert asszonyt – feltehetően – pálinkával, melynek  elfogyasztása után a sértett eszméletlen állapotba került és csak a kórházban tért magához.

A 32 éves férfi a nő eszméletvesztését, ittasságát kihasználva elvette a sértett táskáját  a benne lévő személyes okmánnyal, készpénzzel, bankkártyával, telefonokkal és más értékekkel együtt.

 

A nyomozók az adatgyűjtés eredményeként azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit, akit 2015. február 5-én fogták el, majd előállították a Budaörsi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki.

 

 

A büntetőeljárást ellene – szabadlábon hagyása mellett – a Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.