Az útdíj kapcsán mindenkinek megvan a saját véleménye

(Budaörs, 2015. február 04. – Budaörsi Infó) A megyei útdíj bevezetése egy újfajta kommunikációt indított útnak. Képekkel és számokkal beszélgetünk az üggyel kapcsolatban már egy jó ideje. Az első lépést Wittinghoff  Tamás polgármester tette meg, amikor közösségi oldalára kirakott egy fotót a Szabadság út túlzsúfolt forgalmáról. Majd válaszul érkeztek kevésbé nagy forgalmat illusztráló képek is, és most pedig a számadatok kerültek porondra. Az olvasóinktól az útdíj bevezetése óta kapott képeket Budaörs forgalmáról megtalálhatják a “Budaörs Képekben” Facebook-oldalon.

 

 

Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere az előző év decembere óta minden lehetséges fórumon azt hangsúlyozza, hogy a megyei útdíj bevezetése nem átgondolt, és hogy változtatásra van szükség. Ahogy egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy több, eddig nem fizetős szakasz is fizetőssé válik, sokan csatlakoztak ahhoz az állásponthoz, ennek a díjnak a bevezetése a kormány részéről nem megfelelő döntés.

Több egyeztetés is történt az üggyel kapcsolatban, amit egyik oldalról így, másik oldalról pedig teljesen máshogy tálaltak a közvélemény felé.

A megyei útdíj bevezetésre került, és amit sikerült vele elérni, hogy megnőtt az éves pályamatricák vásárlásának a száma, különösképpen Pest megyében.

A megnövekedett eladásokkal párhuzamosan azonban Budaörs város forgalma is megnőtt. Elkészült ugyanis a Budaörsi Önkormányzat által megrendelt forgalomszámlálás eredménye: napi 2-3 ezerrel több autó halad át Budaörsön, mióta fizetős lett az M1/M7 közös bevezető szakasza! – írta Wittinghoff Tamás kedden kiadott sajtónyilatkozatában.

„Átlagosan 15 százalékkal növekedett meg a forgalom a Budaörsöt átszelő főútvonalon, de vannak szakaszok, ahol 35 százalékkal többen autóznak mint két éve. Az önkormányzat megbízásából ugyanaz a cég és ugyanazon pontokon végezte a forgalomszámlálást.”

 

A polgármester sajtónyilatkozatára a budaörsi helyi Fidesz azonnal reagált, és azt nyilatkozta, hogy nem hisznek a polgármesternek, megkérdőjelezik a mérések hitelességét.

Nagy Sándor András a helyi Fidesz elnöke azt kérte, hogy hozzák nyilvánosságra a szerződéseket és a felmérések eredményeit, továbbá a korábbi vizsgálatok eredményeit és részleteit, amelyek az összehasonlítás alapját képezik.

„A budaörsi polgárok számára eddig sem volt ismeretlen a városi dugó, hiszen az elmúlt évek során a budaörsi úthálózat nem fejlődött kellően. Eljött az idő, hogy megvizsgáljuk, milyen fejlesztésekkel lehetett volna már évekkel ezelőtt elkezdeni a forgalomnövekedés hatásainak enyhítését.”

 

Természetesen mindezekre a budaörsi polgárok is reagáltak, méghozzá igen nagy számban. A témával kapcsolatban megjelent cikkeink alatt és a Facebook-on gyűlő hozzászólásokból emelünk ki néhányat, név nélkül, szó szerint idézve, találomra.

 

„A bőségesen megnövekedett forgalomnak nyilván semmi köze nincs a kb 100 ft-tal olcsóbb üzemanyagnak. Hogyan számították bele ezt a paramétert a forgalomszámlálók?”

 

„Szerintem ezt nem szabad annyiban hagyni! Elfogadhatatlan hogy 4 sávról átterelik a forgalom egy részét egy 1 sávos útra. Ma is alig tudtam 5 körül a Szakály Mátyásról becsatlakozni a körforgalomba. Elkeserítő hogy nem lehet legalább az M0 ig ingyenes egy kisvárost átszelő autópálya bevezető szakasz.”

 

„Érezhető bőségesen a megnövekedett forgalom ..annyi adót fizetünk a kocsira és még sok minden másra ..nehogy már Budaörs lakhatatlan legyen a sok megnövekedett autóktól ..a csendes megszokott Budaörsöt vissza”

 

„Munkaidő utan és reggel a Felsohatar u. zebránál gyakorlatilag orosz rulett átkelni…”

 

„Mai utazásom során megállapítottam, hogy még február másodikán is törvénytelen állapot található az M1-M7 kivezetőn. Kifelé haladva az Egér úti elágazás előtt semmilyen tábla nem figyelmezteti a közlekedőt, hogy amennyiben nem tér le a kihajtónál, fizetős útszakaszra keveredik. Törökbálint felől Budapestre tartva az autós a benzinkút melletti szervízútra érkezik. Ismét hiányzó táblák: semmi sem figyelmezteti az autóst, hogy a bevásárlóközpontok felé kell tartania, ha nincs matricája. TÖRVÉNYTELEN állapot !!! Miért nincsenek jogászok, ügyvédek, akik elindítanák a pereket az ilyen anomáliák felszámolására ???”

 

„Nem vagyok budaörsi – nagyon sajnos, de több ügyfelem is ott van. Megdöbbentő a forgalomváltozás. kb. 20-30 perccel előbb kell elindulnom, ha nem akarok késni. Drukkolok Polgármester Úr!”

 

„Igen, tapasztalható az utakon ez. Az eddigi kisvárosi udvariaskodó vezetési stílusomat sajnos fel kellett cserélni a budapesti erőszakosra, mert olyan lett a helyzet….és ennek nagyon nem örülök. Kéne valamit tenni ellene!”

 

„Egyertértek, de néha a balkánon érzem magam, mikor a gyerekes bosszú fontosabb, mint a józan belátás. Várhatóak voltak ezek az eredmények, többen örülnénk egy békés rendezésnek.”

 

„Csak hogy készüljetek a válaszra(nem az enyém), ennyi vásárló ment ki eddig a sztrádán oda -vissza a multikhoz, hiszen tovább menve matricát kellett volna venniük, most Börsön mennek, jönnek, azaz 1 írányba 1-1,5 ezer, mivel a multik adóját Börs kapja, a forgalmat is a város nyelje el, ennél morbid-ab magyarázat is várható: talán megérné a városnak, ha az un. vásárlók a várostól kapjanak matricát(a konkrét megoldás kidolgozása folyamatban, hat.idő: 2018,01.01.)”

 

„Nem csak a bevásárlók, hanem rengeteg munkahely települt, hozzánk, itt a folyamatos lakóövezet van, és természetes, hogy egy XI. XII. kerületi lakosnak is jó egy Törökbálinti vagy Budaörsi munkahely és ez fordítva is működik. Azt kell megérteni, hogy ez a bevezető szakasz egy fő űtőérként működik, az emberek szabad mozgásában. Ezt a mozgást korlátozza az útdíj, és lehetetleníti el az itt lakók életét, az áttereléssel.”

 

„Fónagy szerint, ha januárban több autó is volt a nem fizetős utakon, az nem lényeges, mert az még az ünnepeknek tudható be. Szerinte Budaörs polgármestere is egyetért majd vele, és év közben kiderül, hogy nincs forgalomnövekedés az autópálya bevezető szakaszának fizetőssé tétele miatt. Ha pedig Budaörs nem fizeti a közvilágítást az autópályán, akkor arról majd a kormány gondoskodni fog.” enpenzem.hu, január 22.”

 

„Sajnos, nemcsak Fónagy nem hiszi el, de még a Budaörsön élő helyi fideszes vezető sem! Szerinte újra kell majd számolni és nyilvánossá kell tenni, hogy melyik cég és mennyiért csinálta a számlálást!!!!!!Nem ismerem ezt az illetőt, de az biztos hogy nem zártam a szívembe! Ha ennyire csak a politikai hovatartozása mozgatja, mit keres Budaörsön, ha nem a városért szeretne jót tenni. .-(”

 

„Szerintem óriási öngól a közleménye. A cím is jó! “A budaörsi Fidesz nem hisz Wittinghoff Tamásnak”. Szerintem ezzel nagyon népszerűek lesznek. Ha jól látom, a saját szemüknek sem hisznek…
Tényleg nem értem mit művelnek! Nekik jó, ami történik? Nem zavarja őket ez a forgalom növekedés. Csak úgy tudnak gondolkodni, hogy egy szakcégtől, nem általam megrendelt mérés csak hamis lehet? Nagyon rossz tapasztalataik lehetnek a saját ügyeiket illetően!”

 

„Az a baj, hogy pont kiszámítható volt, hogy ez lesz.
Sajnos jelenlegi állás szerint nekik Wittinghoff Tamás és az egész budaörsi lakosság ellenség.
Tönkre fogják tenni ezt a csodás várost. Ez már presztizs kérdése nekik.
Nem tudom leírni a csalódottságomat ezzel kapcsolatban. Hát igen… Ebből is látszik, mennyit jelent nekik az ország. És hogy tulajdonképpen milyen érdekek is vezérlik őket valójában. Cseppet sem az önzés és az önös érdekek…”

 

„Tamás ez komolyan mondom vicc, hogy ma a híradóban megkérdőjelezték s számlálás hitelességét. Nem tudom mit képzelnek ezek magukról már tényleg. Én törökbálinti vagyok de napjában többször is járok Budaörsön. Sőt ott edzem és ott is védek az öregfiúkban. Óriásit nőtt a forgalom sajnos a városban. Reggel 8-körül az Agip kút mögött, nincs dugó a Tesco felé. Régen állt a sor. Nevetséges ez a kormány sajnos. Mi melletted vagyunk!!!”

 

„Szép dolog a hűség, de jó lenne, ha a budaörsi Fidesz elsősorban a városhoz és nem a Párthoz lenne hűséges, és Budaörs érdekképviseletével foglalkoznának, ahelyett, hogy az ezzel szembemenő kormányrendeletet támogatják.”

 

„Én meg nem hiszek a budaörsi Fidesznek. Kvittek vagyunk!”

 

„Csökkent üzemanyag árakkal az autópálya bevezető szakaszán is lehetne közlekedni, ha nem kellene érte fizetni.”

 

„Mindamellett hogy szerintem is ostobaság az elkerülőket és a ki-bevezető utakat fizetőssé tenni, a forgalom összehasonlítás tényleg fals. Elég csak abba belegondolni, hogy milyen hatalmas mértékben csökkentek az üzemanyagárak, ami egészen biztosan rátesz 1-2 lapáttal.”

 

„A budaörsi fidesz keményen lenullázódott. Mérhetetlen erővé vált. Mit is beszélnek a megélhetési politikusok?”

 

„Nekünk is voltak aggàlyaink a vàlasztàs hitelességét illetőleg. És érdekelt ez valakit??”

 

„Persze,hogy nem hiszik el. Mindenki magából indul ki….” 

 

„Az tény, hogy szemmel láthatóan nőtt a forgalom a városban, de mi értelme két évvel ezelőtti adatokkal összehasonlítani egy új hatás eredményét? Az ok-okozatiság nem egyértelmű szerintem sem az útdíj és a forgalomnövekedés közt.”

 

„Erről Churchill híres mondása ugrik be: “csak annak a statisztikának hiszek, amit saját magam hamisítottam”.”

 

 

És végül a mi véleményünk szerint, ha a budaörsiek ilyen nagy többsége úgy érzi, hogy megnőtt a forgalom Budaörsön az útdíj bevezetése óta, akkor mérések ide vagy oda, az meg is nőtt! És ezt a kormányzatnak nem lenne szabad egy kézlegyintéssel vagy halgatással elintézni.

 

(Budaörsi Infó)

 

 

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.