Újra mintákat vettek a Balatonból

A sajtóban szombaton megjelent hírek nyomán a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség azonnal intézkedett, a szakemberek Tihany és Szántód között több ponton mintát vettek a Balatonból – közölte a Földművelésügyi Minisztérium az MTI-vel.

 

A tárca közlése szerint a kiértékelés néhány napot vesz igénybe, eredmények legkorábban a jövő hét végére várhatók.

Az Origo hírportál szombat reggel hozott nyilvánosságra egy képet, amelyet egy olvasójuk készített, továbbá a felvétel készítőjének levelét, amely szerint Tihany és Szántód között június 9-én, pünkösdhétfőn a tó vizén száz négyzetméternél nagyobb szennyszőnyeg lebegett, amelyet egy hajóból engedhettek ki.

A minisztérium közleményében a legutolsó mérésekre hivatkozva azt írta: kiváló minőségű a Balaton vize, semmilyen egészségügyi kockázat nem merült fel, az értékek megegyeznek az ilyenkor szokásossal. A felügyelőség június első hetében vett mintát a tó vizéből több helyen is, így a Szigligeti-, a Keszthelyi-, a Szemesi-, és a Siófoki-medencében. A mérések alapján a Balaton vize kiváló, semmilyen kiugró, szennyeződésre utaló értéket nem találtak, az E. coli és az Enterococcus baktérium száma mindenhol 0. Az eredmények alapján a Balaton vízminősége megegyezik az elmúlt tíz évben ebben az időszakban szokásossal – írta a tárca.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.