Az Új Szó Paksról: “A vezér egyszerűen eldöntötte és kész”

A paksi atomerőmű bővítésére felvett hitelről közölt kommentárt véleményrovatában az Új Szó szlovákiai magyar nyelvű lap szerdán.

 

A pozsonyi lap vendégkommentátora, Gál Zsolt, a Most-Híd szlovák-magyar párt parlamenti frakcióvezetőjének gazdasági tanácsadója szerint a paksi atomerőmű bővítése illetve az annak céljára az Országgyűlés által a napokban megszavazott “10 milliárd eurós deviza gigahitel” az ország stratégiai érdekeivel szembemenő és az ország szuverenitását veszélyeztető döntés volt.

A “Mint áruló, megjegyezném” című cikk írója – aki szerint  “az Orbánt szinte vallási fanatikusként követő tömeg” számára  “egyből hazaáruló lesz” az, aki  nem ért egyet a kormányfővel – megjegyzi: olyan, “Magyarország számára előnytelen, hatalmas pénzügyi terhet jelentő és még nagyobb kockázatokat rejtő” ügyletről van szó, amely “hajmeresztő” s ugyanakkor arról gazdasági hatástanulmányok és társadalmi vita nélkül született döntés. “A vezér egyszerűen eldöntötte és kész”.

S mindezt “az Ukrajna elleni orosz agresszió idején” írja a szerző és hozzáteszi: “Akkor most ki itt az áruló?”
http://ujszo.com/online/velemeny-es-hatter/2014/06/25/mint-arulo-megjegyeznem

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.