Mesterházy: radikális változásokra van szükség az MSZP-ben

A kistelepülési jelenlét hiánya, a túlzottan pragmatikus, az érzelmi azonosulást nem segítő program és a társadalmi folyamatok nem pontos megértése is hozzájárult a baloldal választási vereségéhez – mondta Mesterházy Attila, az MSZP elnöke a szocialisták szombati választmányi ülése után sajtótájékoztatón, Budapesten.

 

A pártelnök a tanácskozáson elhangzottakat összegezve azt is mondta, üzeneteik nem jutottak el potenciális szavazóik egy részéhez. Emellett hibaként említette, hogy nem vették elég komolyan a Jobbikot, nem vállalták vele a vitát, nem konfrontálódtak.

Mesterházy Attila szerint mindebből az következik, hogy alapvető, radikális változásokra van szükség az MSZP-ben: szervezetátalakításra, megerősítve a kistelepülési jelenlétüket, nyitniuk kell a civil szervezetek felé, és “alternatív nyilvánosságot” kell teremteniük, hogy mondanivalójuk mindenkihez eljusson.

 

mesterhazy_attila_botka_laszlo_mszp_2014apr12

Mesterházy: helyi együttműködések szükségesek az önkormányzati választáson

 

Országos szintű megállapodás helyett helyi egyezségekre van szükség az önkormányzati választás előtt a demokratikus ellenzéki oldalon – mondta Mesterházy Attila, az MSZP elnöke szombaton Budapesten sajtótájékoztatón.

A pártelnök a választmány ülése után közölte: felhatalmazást adnak a helyi szervezeteknek, hogy eldöntsék, kikkel működnek együtt a helyhatósági választáson. Szerinte ez lehetőséget teremt arra, hogy a parlamenti választáson megvalósuló összefogásnál szélesebb – civil szervezetekkel és akár más pártokkal is kiegészülő – együttműködések jöjjenek létre helyi szinten.

Mesterházy Attila az MTI kérdésére azt mondta, csak a főpolgármester-jelölti pozíció és a fővárosi közgyűlési választás esetében tart szükségesnek országos szintű egyeztetést, azok kiemelt jelentősége miatt. Ez a május 25-ei európai parlamenti választás után történhet meg.

 

 

botka_laszlo_mszp_2014apr12

Botka: változások kellenek az MSZP-ben, ősszel lesz tisztújítás

 

Tartalmi, politikai és szervezeti változásokra is szükség van az MSZP-ben – mondta Botka László, a szocialista választmány elnöke szombaton, a testület ülése után sajtótájékoztatón, Budapesten.

A politikus közölte: önkritikus, konstruktív vitát folytattak a választási vereség okairól.

Botka László elmondta: arra készülnek, hogy október 5-én lesz az önkormányzati választás, ezután következhet a tisztújítás a szocialista pártban. A választmányi elnök jelezte, ezzel ellentétes – a tisztújítás előrehozására irányuló – javaslat nem volt. Mindebből az következik, hogy november végén, december elején lehet tisztújító kongresszus az MSZP-ben – ismertette.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.