Bajnai: 9000 milliárddal nőtt az államadósság négy év alatt

Az Együtt-PM véleménye szerint Magyarország tényleges államadóssága 9000 milliárd forinttal több, mint 2010-ben volt, amikor a “válságkezelő” kormány leköszönt hivataláról – írta a választási szövetség vezetője az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.

 

Bajnai Gordon úgy számol, hogy a 9000 milliárd forint három, közel egyenlő részből tevődik össze. Eszerint 3000 milliárd forintnyi magánnyugdíj-megtakarítást “kobozott el Orbán Viktor” a magyar polgároktól, amit aztán “mindenféle tartós eredmény nélkül égetett el” – közli. Hozzáteszi, hogy a kabinet további 3000 milliárd forinttal emelte az adósságot “saját jogán”, pusztán a rossz kormányzással, miközben 3000 milliárd forintnyi “többletterhet rakott az ország nyakába” a paksi bővítésről szóló “titkos, moszkvai paktummal”.

A volt kormányfő azzal folytatja, hogy ha Orbán Viktor “tisztelte volna a magántulajdon szentségét” és nem államosítja a polgárok nyugdíjcélú megtakarításait, akkor ma a hiány nemhogy nem lenne a maastrichti kritériumoknak megfelelő három százalékos szint alatt tartható, de közelebb lenne a négy százalékhoz.

Bajnai Gordon közleményével a nemzetgazdasági miniszter szavaira reagált, aki egy hétfői sajtótájékoztatón azt jelentette be, hogy az előzetes adatok szerint a GDP 2,2 százaléka volt az államháztartás európai uniós módszertan szerinti hiánya tavaly. Varga Mihály azt mondta, hogy Magyarország ezzel az Európai Unió élmezőnyében szerepel, és a kormányzati prognózisnál – amely alapján 2,3 és 2,7 százalék közé várta a deficitet a kabinet – kedvezőbb hiányszám alakult ki.

A miniszter szólt arról is: a GDP-arányos államadósság 2013 végére 79,2 százalékra csökkent, így immár harmadik éve mérséklődik az államadósság mértéke, és a tendencia a következő években is folytatódhat. Varga Mihály emlékeztetett: 2010-ben még 83 százalék volt az adósság mértéke.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.