Súlyos sérülésekkel előkerült egy eltűnt ellenzéki vezető Ukrajnában

Előkerült az ukrán ellenzék egy hete nyomtalanul eltűnt egyik vezetője, Dmitrij Bulatov, akit elmondása szerint elrablói súlyosan bántalmazták, megkínozták, egyik fülét pedig levágták.

 

Az erről szóló hírek az ukrán elektronikus médiában jelentek meg péntekre virradóra. A tévék és hírportálok fényképeket és videofelvételt is közzétettek a fiatal férfiről, akinek arca csupa vér, mély vágások vannak a fején és a kezén, hiányzik az egyik füle, testén súlyos bántalmazás nyomai láthatók.

Bulatov elmondta, hogy egy héttel ezelőtt rabolták el a főváros Troescsina negyedében. Mindvégig egy vaksötét helyiségben tartották fogva, napfényt nem látott, az első napokban enni sem kapott, kínozták, megpróbálták megvakítani.

“Megfeszítettek, átlyukasztották a fülemet, vagdosták az arcomat. A testemen ép hely nem maradt. Mindig bekötötték a szememet, ezért nem láttam, hogy kik kínoztak engem, de az emberrablók orosz akcentussal beszéltek” – mondta Bulatov, a Avtomajdan nevű ellenzéki csoport egyik vezetője. Az emberrablók szöggel átlyukasztották a tenyerét és levágták az egyik fülét.

Az ellenzéki aktivista közölte, hogy egy hét kínzás után kivitték egy erdőbe, ahol kidobták egy gépkocsiból. A férfi csütörtök este elbotorkált a legközelebbi faluhoz, a Kijev mellett Visenkibe, ahol egy helybéli beengedte házába, megetette. Bulatov telefonon értesítette társait.

A férfit egy közeli magánkórházba szállították, agyrázkódást állapítottak meg nála, de nincs életveszélyben.

Az éjszaka folyamán barátai, politikusok és újságírók keresték fel a kórházban, meglátogatta Vitalij Klicsko, az Ütés (Udar) ellenzéki párt vezetője is.

Dmitrij Bulatov azt ígérte, hogy a későbbiekben részletesebben tájékoztatja a nyilvánosságot a vele történtekről.

Az Avtomajdan a kijevi kormányellenes tüntetések egyik meghatározó civil csoportja, amely autós tüntetőkből szerveződött, és főként Kijeven kívül, elsősorban Viktor Janukovics mezsihirjai rezidenciája elé szervez megmozdulásokat. A konvojban közlekedést tiltó jogszabályt a kormányoldal nyilvánvalóan ellenük hozta.

http://www.unian.ua/politics/878854-zyavilos-pershe-video-z-dmitrom-bulatovim.html

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.