Túrák és sportprogramok a World Walking Day keretében országszerte

Túrákkal, egészséges életmódot népszerűsítő programokkal, sportversenyekkel és számos más rendezvénnyel várják az érdeklődőket a World Walking Day elnevezésű nemzetközi programsorozaton, amelyhez Magyarország október 12-én és 13-án csatlakozik.

 

 

Budapesten a Normafánál, Szombathelyen a Parkerdőben lehet majd túrázni, a Somogy megyeiek a Deseda tó körül, valamint a Zaranyi erdőben sétálhatnak, Székesfehérváron pedig a Sóstói tanösvényre várják egyebek mellett a mozogni vágyókat – közölte az eseményt Magyarországon koordináló Magyar Szabadidősport Szövetség az MTI-vel.

Az International Sport and Culture Association (ISCA) október 7. és 13. között rendezi meg Európa-szerte több országban a Move Week-et, amelyhez Magyarország idén is csatlakozik. A kampány célja, hogy 2020-ig 100 millió fővel növekedjen a sportoló és testmozgást végző európaiak száma.

Már a tavalyi első rendezvényhez 23 ország csatlakozott és a több mint 100 esemény csaknem 140 ezer főt mozgatott meg.

A magyarországi programokat ebben az évben a Magyar Szabadidősport Szövetség a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi karával közösen szervezi.

Részletes programok a nowwemove.com/tag/country/hungary/ és a www.facebook.com/nowwemove oldalon olvashatók.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.