A BM minden eszközzel fellép a Hitler emlékére meghirdetett túra ellen
- Budaörsi Infó
- 2013 április 18.
“A Belügyminisztérium – ahogy azt számos alkalommal bizonyította – határozottan és következetesen elítéli az antiszemitizmus és a rasszizmus valamennyi megnyilvánulását” – áll a közleményben.
A nácizmus ideológiájával, a fasizmussal, az antiszemita fajelmélettel, a népirtással, a kínzással és a zsidóság megsemmisítésére tett törekvéssel azonosítható Adolf Hitlerre történő emlékezés joggal sérti a holokauszt áldozatai hozzátartozóinak, túlélőinek emberi méltósághoz fűződő alkotmányos alapjogát – írta a tárca.
“Minden olyan megnyilvánulást, amely ennek az alapjognak a sérelmével, csorbításával jár, a Belügyminisztérium – ahogy minden jóérzésű ember – megengedhetetlennek, a demokrácia lényegéhez tartozó közrend és köznyugalom jelentős mértékű támadásának tekint” – zárul a közlemény.
facebook:
0 Komment