Magyar válogatott – Harminckét éves nyeretlenség a románok ellen

A magyar labdarúgó-válogatott – amely pénteken világbajnoki selejtezőn fogadja Romániát – története során eddig húsz alkalommal találkozott a román csapattal, tíz győzelem és öt döntetlen mellett ötször szenvedett vereséget.

 

 

Legutóbb 1981-ben Mészöly Kálmán kapitánykodása alatt Fazekas László góljával tudott nyerni a magyar együttes, az a találkozó szintén vb-selejtező volt.

Az azóta lejátszott hét találkozón két döntetlen mellett öt vereség a magyarok mérlege, s éppen az utolsó öt összecsapás az öt kudarc, ezeken a mérkőzéseken még gólt sem szereztek a magyarok. Az eddigi utolsó magyar találatot Hrutka János jegyzi, aki 1998. októberében Európa-bajnoki selejtezőn szabadrúgásból volt eredményes.

A pénteki magyar-román mérkőzés 20.30 órakor kezdődik a Puskás Stadionban zárt kapuk mögött.

Az eddig magyar-román mérkőzések:
Románia-Magyarország 1-1, barátságos, 1939.10.22.
Magyarország-Románia 2-0, barátságos, 1940.05.19.
Magyarország-Románia 7-2, barátságos, 1945.09.30.
Románia-Magyarország 0-3, barátságos, 1947.10.12.
Magyarország-Románia 9-0, barátságos, 1948.06.06.
Románia-Magyarország 1-5, barátságos, 1948.10.24.
Románia-Magyarország 1-2, barátságos, 1952.07.15.
Magyarország-Románia 5-1, barátságos, 1954.09.19.
Románia-Magyarország 1-2, barátságos, 1958.10.26.
Magyarország-Románia 1-1, Eb-selejtező, 1972.04.29.
Románia-Magyarország 2-2, Eb-selejtező, 1972.05.14.
Magyarország-Románia 2-1, Eb-selejtező, 1972.05.17.
Magyarország-Románia 1-0, vb-selejtező, 1981.05.13.
Románia-Magyarország 0-0, vb-selejtező, 1981.09.23.
Magyarország-Románia 1-1, Eb-selejtező, 1998.10.14.
Románia-Magyarország 2-0, Eb-selejtező, 1999.06.05.
Románia-Magyarország 2-0, vb-selejtező 2001.06.02.
Magyarország-Románia 0-2, vb-selejtező, 2001.09.05.
Magyarország–Románia 0-3, barátságos (Ciprus), 2004.02.21.
Magyarország-Románia 0-1, barátságos, 2009.08.12

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.