Megkezdődött a devizahitelesek kontra AXA Bank polgári per

Megkezdődött a Fővárosi Törvényszéken hétfőn a svájcifrank-alapú devizahitelesek kontra AXA Bank polgári per, amelyben 68-an kérik kimondani jó erkölcsbe és jogszabályba ütközés miatt kölcsönszerződéseik semmisségét.

 

 

Az összesen mintegy 30 hitelügyletben hozzávetőleg 5-15 milliós, összesen több mint negyedmilliárd forintnyi kölcsönt vettek fel 2006 és 2009 között többnyire 15-20 éves futamidőre a felperesek, akik szerint az alperesi pénzintézet félretájékoztatta őket: ha tisztában lettek volna a szerződés következményeivel, nem is mentek volna bele.

Az elsőrendű felperes hétfői személyes meghallgatásán elmondta, hogy a szerződést előzetesen nem ismerhette meg, a bank pedig a szerződéskötés előtt nem az ő jövedelmi viszonyait, hanem a fedezetül felajánlott ingatlan értékét vizsgálta. Bense László Erik ügyvéd, a felperesek képviselője szerint a banknak tisztában kellett lennie azzal, hogy devizahiteles ügyfelei valójában milyen nehézségekre számíthatnak majd a törlesztés során.

Boda Csaba, a pertársaság elnöke (j2), Bense László Erik ügyvéd (j) és a pertársaság tagjai a társaság perén, a Fővárosi Törvényszéken 2013. március 4-én, a 200 millió forint fölötti perértékű, több mint 30 szerződést megtámadó per első tárgyalási napján. Az AXERMIX munkacsoport szervezésében elindított első pertársaság a hazai bankok közül elsőként az AXA Bank ellen indított pert devizahitelesek megbízásából. MTI Fotó: Földi Imre

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.