Mindenkinek megmaradnak az ingyenes televíziós csatornák

A digitális átállással kapcsolatos félreértések eloszlatását tűzték célul a márciusi Digitális Korrektúra konferencia szervezői. Tájékoztatásuk szerint a Velencei-tó partján a március 19-étől  megrendezendő kétnapos tanácskozáson az érintett műsorszolgáltató és -terjesztő társaságok mellett a szakmai hátteret biztosító Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), valamint az Antenna Hungária vezetői is képviseltetik magukat.

Aranyosné Börcs Janka, az NMHH főigazgatója – a Korrektúra Kft. tájékoztatása szerint – azt közölte: az átállás a felhasználók tekintetében azt jelenti, hogy megszűnik a hagyományos, analóg földfelszíni műsorszórás, és helyébe digitális földfelszíni műsorszórás lép. A digitális átállás során a fogyasztó továbbra is alkalmazhatja a földfelszíni vételt, annak digitális formáját, de áttérhet kábel-, műholdas vagy akár internetes alapú IP-televíziózásra is.

Tájékoztatása szerint a digitális átállás új korszakot jelent a televíziózásban, ami a jelenlegi három ingyenes csatorna, vagyis az M1, az RTL Klub és a TV2 mellett négy újabb térítésmentes vételét teszi lehetővé. Ezek az M2, Duna, Duna World, Euronews, valamint három rádió adás: a Kossuth Rádió, a Petőfi Rádió és a Bartók Rádió.

A digitális adás jobb kép- és hangminőséget, a nyelvválasztás, valamint a tartalom megszűrésének opcióit, elektronikus programújságot és műsorok rögzítésének lehetőségét hozza.

Mindehhez nem kell lecserélni a tévékészülékét, amennyiben a digitális vevőegység (set-top-box) kompatibilis a tévével. Ha nem az, akkor készüléket kell cserélni, de az NMHH kutatásai alapján ez csak kevés nézőt érint – közölte a főigazgató.

Magyarországon mintegy 550 ezer háztartást, tehát legalább egymillió embert érint ez az átállás. A konferencián mind a szolgáltatók, mind a lakosság tájékozódhat például arról: ha valaki most szeretné lecserélni a tévéjét, milyen készüléket vásároljon.

A főigazgató kiemelte azt is: Magyarországon egyedülálló programot vezettek be, hogy a szociálisan rászorulók digitális átállását segítsék. Különböző kutatásokat, felméréseket végeztek, helyi önkormányzatokkal egyeztettek a kérdésben. Az előzetes becslések szerint mintegy 100 ezer – szociálisan rászoruló – háztartásba szerelhetik majd be az NMHH munkatársai az ingyenes set-top-boxokat és antennákat.

A konferencián szó lesz a csatornakiosztásról is, valamint arról, hogy a digitális jelek már jelenleg is foghatóak az ország 97 százalékában. Tető- vagy szobaantennával új típusú tévékészülékkel, vagy set-top-box segítségével már elérhetők a közszolgálati adások, az országos kereskedelmi csatornákat és az Euronews adása, ami később magyarul feliratozva is látható lesz.

Az országos átállás modellezésére tavaly Barcs és Sopron térségében már megtörtént az analóg adók lekapcsolása. Az itt szerzett tapasztalatokból, lakossági reakciókból, esetlegesen felmerült panaszokból okulva vezényli le az NMHH az országos digitális átállást – tartalmazza a Korrektúra Kft. közleménye.

A televíziózásban teljes technológiaváltás történt, mind a műsorkészítés, mind a tévékészülékek terén – mondta el a főigazgató asszony – ennek kapcsán a műsorok továbbításának technológiáját is fejleszteni kellett. Az átállásra azért is szükség van, mert a frekvenciák korlátozott mennyiségben állnak rendelkezésre, és Magyarország az Európai Unió jogszabályainak megfelelően az analóg frekvenciákat szélessávú mobilszolgáltatások számára teszi elérhetővé.

Az átállás megnyitja az utat az innovatív szélessávú mobilinternet technológiák bevezetése előtt és lehetővé teszi a vezeték nélküli 4G szolgáltatások iránti gyorsan növekvő kereslet kielégítését. Így az átállás révén elhárulnak hazánkban az akadályok a több országos csatorna sugárzása és a legmodernebb telekommunikációs rendszerek alkalmazása elől is – szerepel a tájékoztatásban.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.