Aláírták a Szlovákiai Magyarok Alapdokumentumát

Aláírták hétfőn Pozsonyban a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala civil szervezet, a Magyar Közösség Pártja (MKP) és a Most-Híd képviselői a Szlovákiai Magyarok Alapdokumentumát, amely egy alapelvrendszert, a szlovákiai magyarság legfontosabb törekvéseit rögzíti.

Az alapdokumentum összefoglalja a szlovákiai magyarok megmaradásához szükséges célokat, rögzíti közös értékeiket, és rámutat a megmaradás feltételeire.

A dokumentum első sorában leszögezik: a szlovákiai magyarság a magyar nemzet része, ugyanakkor tagjai egyben Szlovákia állampolgárai, az ország társadalmi, politikai és gazdasági rendszerének alkotói is. A dokumentum a célok között a nemzeti megértés és tolerancia légkörének kialakítását említi. Hangsúlyozza a nyelvi egyenlőség és a regionális önkormányzatiság megteremtésének szükségességét, valamint megemlíti az alkotmányos egyenlőség lefektetésének fontosságát is, utalva arra, hogy a “Mi, a szlovák nemzet…” megfogalmazással kezdődő szlovák alkotmány a polgárokat államalkotókra és másokra osztja.

Az alapdokumentumot az MKP nevében Berényi József elnök, Bugár Béla, a Most-Híd párt elnöke, valamint a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala nevében Tokár Géza írta alá. Az aláírási ceremóniát követően a dokumentum szignálói arra mutattak rá, hogy a népszámlálás kedvezőtlen eredményeinek nyilvánosságra hozatala után a szlovákiai magyar közösség elvárta, hogy a helyzet kapcsán egy közös platform jöjjön létre, valamint azt is, hogy megszülessen egy – a szlovák közösség irányába is felmutatható – megoldástervezet.

“Elképesztő jelenségnek tartom, hogy egy közösség 110 ezres fogyására az állam semmiképpen sem reagált. Ezzel azt jelzik, hogy Szlovákiában az a titkos terv, hogy a szlovákiai magyarság megszűnjön” – vélekedett Berényi, aki szerint a most aláírt dokumentum kompromisszum eredménye, de jó válasz erre a hozzáállásra, mivel megmutatja, hogy léteznek eszközök a magyarság fogyásának megállítására és visszájára fordítására. A magyar párt elnöke szerint a most aláírt dokumentum tulajdonképpen megoldási lehetőségeket felvonultató “leltár”, amelyben az egyik lényeges újdonság éppen az, hogy említés esik benne a regionális önkormányzatiság megteremtésének fontosságáról is. “Ezt így, ebben a formában eddig még nem mondtuk, örülök, hogy most ezt nagyobb platformra sikerült helyezni” – szögezte le.

Berényi József, a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke (b), Tokár Géza, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala civil szervezet szóvivője (k) és Bugár Béla, a Most-Híd szlovák-magyar vegyes párt elnöke (j) sajtótájékoztatót tart, miután aláírták a Szlovákiai Magyarok Alapdokumentumának nevezett alapelvrendszert 2012. szeptember 24-én a pozsonyi Bonbon hotelben. Az alapdokumentum összefoglalja a szlovákiai magyarok megmaradásához szükséges elérendő célokat, rögzíti közös értékeiket és rámutat a megmaradás feltételeire. MTI Fotó: Krizsán Csaba

Bugár Béla szerint az alapdokumentum olyan célokat tartalmaz, amelyek nem csupán a szlovákiai magyarság megtartásához, de a fejlődéséhez is hozzájárulhatnak. “Minden egyes olyan részeredmény, ami közelít a célhoz, üdvözlendő” – mutatott rá a szlovák-magyar párt elnöke, aki szerint az abban foglaltak afféle minimumként határozzák meg a célkitűzéseket és a szlovákiai magyar politikai képviselet irányvonalát. “Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ez fölé nem mehetünk, csak megmutatja a korlátokat, ami között mozognunk kellene” – jelentette ki Bugár.

Tokár Géza, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának szóvivője a dokumentumról azt mondta: az még nem megoldás csak a megoldás kezdete. Hozzátette: bízik benne, hogy az alapdokumentum aláírására tíz év múlva majd úgy lehet visszatekinteni, mint egy sikeres folyamat kezdetére.

A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala által indítványozott, korábban “kisebbségi minimumként” említett dokumentum több hónapos egyeztetés után véglegesítődött. Annak aláírására azonban csak azt követően kerülhetett sor, hogy szövegét a hétvégén az MKP és a Most-Híd országos kongresszusa is jóváhagyta.

Berényi József, a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke (b), Tokár Géza, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala civil szervezet szóvivője (k) és Bugár Béla, a Most-Híd szlovák-magyar vegyes párt elnöke (j) aláírják a Szlovákiai Magyarok Alapdokumentumának nevezett alapelvrendszert 2012. szeptember 24-én a pozsonyi Bonbon hotelben. Az alapdokumentum összefoglalja a szlovákiai magyarok megmaradásához szükséges elérendő célokat, rögzíti közös értékeiket és rámutat a megmaradás feltételeire. MTI Fotó: Krizsán Csaba

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.