Sziget 2012 – Forgalomkorlátozások, rendkívüli BKV-járatok

Forgalomkorlátozásokra kell számítani a Sziget fesztivál ideje alatt Óbuda környező utcáiban – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.

 

Biztonsági okokból péntek este 8 órakor lezárják a Jégtörő utcát a Mozaik utca és a Gázgyári-lakótelep új behajtója között, valamint lezárásra kell számítani a Mozaik utca 16. szám és a Jégtörő utca között is. A Jégtörő utca K-hídi csomópontja közelében lévő parkolóban helyezik el a jegypénztárakat, ezért itt megállási tilalom lesz érvényben.

A Szentendrei út – Reményi Ede út – Jégtörő utca – Mozaik utca által határolt területre a rendezvény ideje alatt csak engedéllyel lehet behajtani.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kérésére a budai alsó rakpartnak a Margit híd déli felhajtó és a Mozaik utcai csomópont közti szakaszán behajtási tilalom lesz érvényben vasárnaptól, augusztus 5-től 12-ig, mindennap 18 és 22 óra között. A rakpart lezárt szakaszára rendőri mérlegelés alapján csak a célforgalom hajthat majd be – olvasható a BKK közleményében.

A Jégtörő utcán áthaladó EuroVelo-6 nemzetközi kerékpáros-útvonal nyomvonala is módosul: a bicikliseket déli irányból a Szentendrei úti kerékpárútra terelik át a Búza utca és a Köles utcai aluljáró felhasználásával, az ellenkező irányban pedig a Záhony utca – Szentendrei úti kerékpárút – Köles utcai aluljáró – Búza utca a kijelölt terelőútvonal.

 

 

Rendkívüli járatokat indít a BKK

Rendkívüli járatokat indít a Sziget fesztivál idejére a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a BKV, illetve az idén is árusítják a CityPASS karszalagot, amely a rendezvény napjaira speciális, tömegközlekedési és más kiegészítő szolgáltatásokat biztosít – közölte a BKK pénteken az MTI-vel.

 

A közleményében azt írták, a CityPASS karszalag egyebek mellett ingyenes tömegközlekedési lehetőséget biztosít a BKK járatain Budapest közigazgatási határán belül, használható ingyenes fürdő- és strandbelépőként, kedvezményt jelent a budapesti múzeumokba, a Fővárosi Állat- és Növénykertbe, valamint a Vidám Parkba történő látogatáshoz, s azzal kedvezményesen vehető igénybe a City Taxi szolgáltatása.

A BKK az 5-ös HÉV-et vasárnaptól, augusztus 5-től 13-ig a megszokottnál sűrűbben indítja és minden időszakban 6 kocsis szerelvénnyel, valamint éjjel is közlekedteti a Batthyány tér és Kaszásdűlő között. Az 1-es és az 1A jelzésű villamosok hétfőtől vasárnapig a délutáni és az esti időszakokban munkanapokon jellemzően 3, illetve 7-8 percenként, a hétvégén pedig egész nap 7-8 percenként közlekednek. A 901-es és a 918-as éjszakai autóbuszok vonalán jövő keddre, valamint a következő hétfőre virradó éjszaka csuklós járművek közlekednek.

A Sziget CityPass-szal rendelkező fesztiválozók a “beköltözés” napjaiban a Liszt Ferenc-repülőtér 2-es terminálja és az óbudai Auchan áruház parkolója között igénybe vehetik a Sziget és a repülőtér közötti, közvetlen transzfer autóbuszokat. A különjárattal csak Óbuda irányában lehet utazni, az autóbusz a repülőtér felé nem szállít utasokat. A járat reggel 8:45 és éjjel 0:30 között közlekedik, 30 percenként. Augusztus 13-án a járat az Auchan áruház és a repülőtér között közlekedik 10 perces, majd később 20 perces követési idővel, hajnali 3 és 14 óra között.

A D13-as hajójárat biztonsági okokból vasárnap, illetve augusztus 11-12-én az Óbudai-sziget kikötőnél nem áll meg, a helyett a rendkívüli Sziget-hajók vehetők igénybe. A járatok a Sziget fesztivál ideje alatt a Petőfi tér és az Óbudai-sziget között szállítanak utasokat, és a Vigadó térnél, a Batthyány térnél, a Jászai térnél, valamint a Hajógyári-szigeten kötnek ki. A hajókat augusztus 5. és 7. között 16 órától 22 óráig, augusztus 8. és 12. között 14 órától éjjel 2 óráig, 13-án pedig éjjel 2 és 14 óra között közlekedteti a BKK, 30 perces követési idővel.

Azoknak, akik közösségi közlekedési eszközökkel akarják a Szigetet megközelíteni, a BKK az 5-ös HÉV-et ajánlotta, de 1 kilométeres gyaloglással a helyszín megközelíthető a 34-es, a 86-os, a 106-os, a 109-es, a 134-es, a 206-os és a 234-es autóbuszokkal is a belváros és Dél-Buda felől, illetve a rendkívüli hajójáratokkal.

A jubileumi, 20. Sziget fesztivál hivatalosan jövő szerdán kezdődik meg, de a mínusz kettedik nappal, a magyar dal napjával már vasárnap, augusztus 5-én elindul a programsorozat.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.