Egy egész hadsereg vigyáz az olimpiára

Az olimpia ősidők óta elvileg a békés vetélkedés, a fegyverek elhallgatásának ideje – a pénteken kezdődő londoni nyári olimpiai játékok békéjére és biztonságára azonban egy teljes hadseregnyi katona ügyel, jelezve, hogy a brit hatóságok kiemelt terrorveszélyeztetettségű eseménynek tartják világ legnagyobb sportrendezvényét.

 

Philip Hammond brit védelmi miniszter a készültséget a minap úgy jellemezte, hogy ez a legnagyobb békeidőbeli katonai mozgósítás a brit hadsereg történetében.

A brit védelmi tárca már korábban bejelentette, hogy az olimpia biztonságának őrzésében a fegyveres erők egy külön erre a célra összeállított, 13.500 tagú egységgel vesznek részt.

Időközben azonban kiderült, hogy a játékok civil biztonsági őrizetével megbízott, G4S nevű magáncég “kiképzési nehézségek miatt” nem tudta időben kiállítani a szerződésben foglalt tízezer biztonsági őrt, jóllehet a vállalat erre 280 millió fontot (több mint 100 milliárd forintot) kapott az olimpia 9,3 milliárd fontos költségvetéséből.

Ezért az olimpia biztonságára ügyelő katonai alakulatot szinte az utolsó pillanatban kellett 3500, Németországban állomásozó katona átvezénylésével kiegészíteni, így a játékok biztosítására mozgósított másfél hadosztálynyi katonai erő csaknem kétszerese az afganisztáni tűzvonalban szolgálatot teljesítő kilencezer fős brit kontingens méretének.

Mindemellett a brit hadvezetés hat helyszínre légvédelmi rakétaütegeket is telepített London belterületén, a fő olimpiai létesítmények – köztük az új olimpiai stadion és az olimpiai falu – helyszíne, a kelet-londoni Stratford városrész környékére.

E városrészek zöme sűrűn lakott.

Az egyik rakétatípus a Starstreak High Velocity Missile, amely földi indítású, rövid hatósugarú légvédelmi rakétarendszer. Ez a rendszer a brit hadsereg osztályozása szerint “alacsonyan szálló, nagyon nagy teljesítményű repülőgépek” ellen vethető be. A rakéták a hangsebesség háromszorosát meghaladó sebességgel közelítik meg a kijelölt célt.

A Londonba telepített másik légvédelmi eszköz a Rapier Field Standard C típusú rakéta, amely ugyancsak rövid hatósugarú rendszer, de repülőgépek mellett pilóta nélküli légi támadófegyverek, például robotrepülőgépek ellen is bevethető.

Ráadásul ez is csak az egyik eleme a londoni olimpia védelmére kidolgozott átfogó, többrétegű légtér-biztosítási tervnek.

A másik fő biztonsági pillér a királyi légierő (RAF), amelynek nyugat-londoni támaszpontján Typhoon harci repülőgépek és Sea King katonai helikopterek állnak napi 24 órás készenlétben az olimpiai játékok idején.

A légtérellenőrzés 30 mérföldes – 48 kilométeres – átmérőjű térségre terjed ki.

A légierő által nyilvánosságra hozott akcióterv többlépcsős. Ha egy közeledő repülőgépet gyanúsnak találnak, a londoni támaszpontról felszálló harci gépek befogják, pilótáját először rádión arra szólítják fel, hogy a gép szárnyainak megbillentésével jelezze, ha vette a figyelmeztetést, és kövesse a harci repülőgépeket a Londontól kifelé vezető útvonalon.

Ha a gép erre nem reagál, akkor világítórakétákkal és lézerjelzéssel próbálják jelezni számára, hogy lépjen kapcsolatba a légierővel.

Ha továbbra sem érkezik semmilyen válasz, akkor a hadvezetés eldönti, hogy a gépet fenyegetésnek tekinti-e az olimpia biztonságára, és ha igen, akkor tájékoztatják David Cameron miniszterelnököt a kialakult helyzetről. A gyanús repülőgép esetleges lelövésére egyedül Cameron adhat parancsot az elé tárt adatok alapján.

A biztonsági műveletbe bekapcsolódott a brit királyi haditengerészet legnagyobb hajója, az Ocean helikopterhordozó is, amely az olimpia idejére a kelet-londoni Greenwichben horgonyzott le a Temzén.

Az Ocean fedélzetéről Puma és Lynx típusú harci helikopterek, valamint egy tengerészgyalogos egység áll készenlétben.

Mindez jelzi, hogy a brit hadvezetés és a terrorelhárítás ezúttal semmit nem bíz a véletlenre. Mindenkiben élénken él annak emléke, hogy négy öngyilkos merénylő 2005. július 7-én – alig egy nappal azután, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság a brit fővárosnak ítélte az idei nyári olimpiai játékok rendezési jogát – 52 embert megölt, és több mint hétszázat súlyosan megsebesített Londonban.

A brit elhárítás (MI5) igazgatója, Jonathan Evans minapi beszédében “kétségtelennek” nevezte, hogy egyes terrorhálózatok “fontolóra vették” támadások elkövetését az olimpiai játékok alatt is. Evans ugyanakkor – a példátlan biztonsági előkészületekre utalva – arra is figyelmeztette a potenciális merénylőket, hogy az olimpia “nem lesz könnyű célpont”.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.