Orbán Viktor: az EU a bankokat védi, a kormány a munkahelyeket

A kormány tanulmányozni fogja az Európai Központi Bank (EKB) fenntartásait a jegybankra is kivetett pénzügyi tranzakciós illetékkel kapcsolatban – mondta Orbán Viktor miniszterelnök. Ugyanakkor leszögezte: a pénzügyi szektornak – ideértve a Magyar Nemzeti Bankot (MNB) is – képesnek kell lennie arra, hogy a munkahelyvédelmi akciótervhez szükséges forrásokat előállítsa a költségvetésnek.

 

Az európai és a magyar válságkezelés között éppen az a különbség, hogy míg az EU a bankokat védi, addig a magyar kabinet a munkahelyeket – fogalmazott a miniszterelnök szerdai sajtótájékoztatóján.

A munkahelyvédelmi akcióterv kulcskérdés, és egyébként a Magyarországgal szembeni elvárásoknak való megfelelés előfeltétele is, hiszen a foglalkoztatás – amelynek növelését tűzte ki célul a program – alacsony szinten van – hangsúlyozta Orbán Viktor.

“A vita nem zárult le, tanulmányozzuk az EKB érveit, és kellő időben, megfelelő ütemezéssel a sikeres választ meg fogjuk adni” – összegezte a jegybankra is kivetett tranzakciós adóról kialakult véleményét a miniszterelnök.

Az EKB szerint a pénzügyi tranzakciós illeték sérti az MNB függetlenségét, uniós harmonizáció nélküli bevezetése pedig torzulásokat okozhat a pénzügyi piacokon és a reálgazdaságban. Az EKB kedden kiadott jogi szakvéleménye szerint az illeték kivetése az MNB monetáris politikai műveleteire nem egyeztethető össze az MNB szervezeti és működési függetlenségének követelményével. Az EKB azt is kifogásolta, hogy “az állami szektor központi banki pénzből történő finanszírozását” szolgáló eszköz létrehozásának is tekinthető, “ennélfogva az MNB részéről a pénzügyi tranzakciós illetéknek az állam részére való megfizetése nem egyeztethető össze a monetáris finanszírozás tilalmával sem”.

 

Orbán Viktor: hitelből nem lehet béreket emelni

A kormány nyitott a béremelések ügyében, de határozott álláspontja, hogy hitelből nem lehet sem béreket emelni, sem szociális rendszert építeni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szerdai budapesti sajtótájékoztatóján, miután – konzultációsorozata keretében – Gaskó Istvánnal, a Liga elnökével és Palkovics Imrével, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnökével tárgyalt a munkavállalókat érintő aktuális ügyekről.

A kormányfő, a Fidesz elnöke elmondta: a találkozón egyetértettek az érdek-képviseleti vezetőkkel abban, hogy még az idén szükség van béremelésre az egészségügyben, továbbá abban is, hogy gyakorlatorientált szakképzést kell kialakítani, végre kell hajtani a munkahelyvédelmi akciótervet, meg kell őrizni a nyugdíjak értékállóságát, figyelni kell a jövedelmi viszonyok alakulását, és ha szükséges, be kell avatkozni, valamint helyes döntés volt befagyasztani a rezsiköltségeket. Egyeztek az álláspontok abban a kérdésben is, hogy be kell vonni a közteherviselésbe “a külföldön lappangó számlákat” – tette hozzá.

A Gaskó Istvánnal és Palkovics Imrével közös parlamenti tájékoztatón – akiket a miniszterelnök “régi, rendszerváltáskori harcostársaknak” nevezett, hozzátéve, hogy szerinte egész Európa egy gazdasági rendszerváltás küszöbén van – Orbán Viktor hangsúlyozta: a kabinet és a szakszervezetek között nézetazonosság van abban, hogy a jövő Magyarországában munkaalapú gazdaságnak kell kiépülnie, és növelni kell a gazdasági teljesítőképességet.

A kormányfő elismerte, hogy az elmúlt két évben voltak véleménykülönbségek a kabinet és a szakszervezetek között, de köszönetet mondott az érdekképviseletek vezetőinek azért, hogy a politikai-gazdasági egyet nem értés “civilizált területéről sohasem csúsztak át a politikai lázítás területére”. Ezért az elmúlt két év eredményében benne van a szakszervezetek teljesítménye is – jelentette ki.

A felmerült kérdések közül kitért a sztrájktörvényre, amellyel kapcsolatban elmondta, munkabeszüntetés idején is garantálni kell a nem sztrájkolók jogait, ezért a minimális szolgáltatásokról minden munkabeszüntetés előtt meg kell állapodni, ennek hiányban pedig a bíróságra kell bízni ezt a vitát.

Orbán Viktor a Fidesz választási szövetségeseivel és együttműködő partnereivel múlt hétfőn kezdett konzultációsorozatának eddigi állomásain találkozott a KDNP vezetőivel, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökségével, részt vett a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnek az Új Széchenyi Terv eredményeit összegző tanácskozásán, konzultált a Nemzeti Fórum vezetőivel, közös nyilatkozatot írt alá Jakab Istvánnal, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnökével, és tárgyalt a Magyar Gyógyszerészi Kamara vezetőivel is. Hétfőn az Országos Roma Önkormányzat, kedden pedig a Fidelitas vezetőivel konzultált a pártelnök-miniszterelnök.

A kéthetes konzultációsorozat zárásaként csütörtökön Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) ügyvezető elnökének meghívására a VOSZ kibővített elnökségi ülésére látogat Orbán Viktor. A megbeszélés fő témája a kormány és a VOSZ megállapodásának félidős értékelés lesz a vállalkozók kezdeményezéseinek, javaslatainak tükrében.

 

A miniszterelnök csütörtökön vállalkozókkal találkozik

Kéthetes konzultációsorozat zárásaként csütörtökön vállalkozókkal találkozik Orbán Viktor – közölte a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-vel.

A kormányfő Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) ügyvezető elnökének meghívására a VOSZ kibővített elnökségi ülésére látogat – tudatta szerdán Havasi Bertalan.

A megbeszélés fő témája a kormány és a VOSZ megállapodásának félidős értékelése a vállalkozók kezdeményezéseinek, javaslatainak tükrében.

Orbán Viktor a Fidesz választási szövetségeseivel és együttműködő partnereivel múlt hétfőn kezdett konzultációsorozatának eddigi állomásain találkozott a KDNP vezetőivel, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökségével, részt vett a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnek az Új Széchenyi Terv eredményeit összegző tanácskozásán, konzultált a Nemzeti Fórum vezetőivel, közös nyilatkozatot írt alá Jakab Istvánnal, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnökével, és tárgyalt a Magyar Gyógyszerészi Kamara vezetőivel is. Hétfőn az Országos Roma Önkormányzat, kedden a Fidelitas vezetőivel konzultált a pártelnök-miniszterelnök, szerdán pedig szakszervezeti vezetőkkel találkozott.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.