MSZP: ki kapná meg a magyar tulajdonú bankrendszert?

Az MSZP kíváncsi arra, hogy a miniszterelnök pontosan mit is értett azon, hogy szeretné, ha a hazai bankrendszernek legalább a fele magyar kézben lenne – mondta csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján Lukács Zoltán. A politikus szerint vannak arra utaló jelek, hogy a kormányfő már a bankrendszerben is szerepet szán a “Fidesz közeli oligarcháknak”.

 

A frakcióvezető-helyettes felhívta a figyelmet: a miniszterelnök arról nem beszélt, hogy hogyan kellene megvalósítani az elképzelését, ahogy arról sem, hogy mit tart magyar tulajdonnak.

A képviselő úgy fogalmazott, hogy többen megvalósíthatatlannak tartják az ötletet, amihez egyébként alaphangon legalább 2-3 ezer milliárd forintra lenne szükség.

Szavai szerint ha a viszont a háttérfolyamatokat tekintik, akkor fel kell tenni a kérdést, hogy a “Fidesz-közeli oligarchák (…) odáig mentek-e a terjeszkedésben, hogy most már a bankrendszerben is szerepet szánt nekik a miniszterelnök, (…) nem arról van-e szó, hogy az ötven százalékos magyar tulajdonú bankrendszert esetleg Közgép-banknak fogják hívni”.

Az MSZP szerint vannak erre utaló jelek, ezért a párt választ szeretne kapni arra, hogy pontosan mit is jelent az ötven százalékos magyar tulajdonú bankrendszer, azt hogyan képzeli el a kormányfő, az mennyi pénzébe fog kerülni az adófizetőknek és pontosan kinek lesz a tulajdona – mondta Lukács Zoltán.

Az elmúlt két év azt mutatta, hogy amikor a kormány bármely területen elkezdte a magyar tulajdon védelmét, ezek a magyar tulajdonok mindig “ugyanazokhoz a cégekhez vagy tulajdonosi körökhöz vezettek” – válaszolta arra a kérdésre, hogy milyen arra utaló jeleket lát, hogy egy meghatározott érdekkör kapná meg a magyar tulajdonú bankrendszert.

Orbán Viktor kedden, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnökségével való tárgyaláson közölte: a kormány új gazdasági modelljének része az is, hogy a bankrendszer ötven százaléka magyar kézben legyen. Ha ezt sikerül végigvinni, az unikális lesz egész Közép-Európában – jelentette ki a miniszterelnök.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.