Heves zivatarok várhatók a hétvégén az ország nagy részén

Heves zivatarokra kell számítani szombaton az ország nagy részén, főként a délkeleti térségben, néhol felhőszakadás is lehet; a zivatarok előtt még sokfelé 30 fok felett lesz a hőmérséklet – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) pénteken az MTI-vel.

 

A szolgálat a várható zivatarok, a felhőszakadás, illetve a hőség miatt első- vagy másodfokú figyelmeztető előrejelzést adott ki Vas és Győr-Moson-Sopron megye kivételével az összes megyére. A narancssárga, vagyis másodfokú figyelmeztető előrejelzés összesen tizenegy megyét érint (Somogy, Baranya, Tolna, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar).

Kolláth Kornél, az OMSZ munkatársa az MTI-nek azt mondta, szombat délelőtt napos, száraz idő lesz, fátyolfelhőkkel, a hőmérséklet többfelé meghaladja majd a 30 Celsius-fokot. Kora délutántól először a Dél-Dunántúlon, majd a középső országrészben, késő estétől pedig délkeleten is számítani lehet zivatarok kialakulására.

A szakember tájékoztatása szerint vasárnap elsősorban az Alföld térségében kell heves zivatarokra, felhőszakadásra, 90 kilométeres sebességet meghaladó szélre, helyenként nagyobb méretű jégre számítani

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.