A génmanipulált növények kockázatait vizsgálták magyar kutatók

A számos országban engedélyezett és piacra került géntechnológiai úton (GM) módosított növényekből készült élelmiszerek és takarmányok kockázatait vizsgálta egy többéves nemzetközi projektben a Központi Élelmiszer-tudományi Kutatóintézet (KÉKI) – közölte a KÉKI kedden az MTI-vel.

 

A közlemény emlékeztet: a világon több mint 1 millió hektáron termesztenek GM-növényt. Mindehhez azonban szigorú ellenőrző rendszer és követéses hatásvizsgálatok szükségesek a biztonság érdekében.

A magyar kutatók a GM-kukorica, valamint zöldborsó állati és emberi szervezetre gyakorolt hatásvizsgálatában működtek közre. A 2008-ban indult programot az Európai Unió támogatta, és az ausztriai Medizinische Universität Wien koordinálta.

Magyarországon tilos a GM-növények szabadföldi termesztése, ám forgalmazásuk meghatározott jogszabályi keretek között lehetséges. Így Magyarországon is forgalmaznak külföldről érkezett GM-takarmányt és élelmiszert, amelyeket az érvényes európai jogszabályok szerint kell jelölni.

A terméken fel kell tüntetni, ha annak bármely összetevője 0,9 százalék feletti arányban tartalmaz génmódosított szervezetet (GMO). A tudományos világ ugyan megosztott a kérdésben, ám a transzgenikus növények termesztése számos országban elfogadott, így a GM-termékek szabadon áramlanak a világban – jegyzik meg a közleményben.

A magyar kutatócsoport az élelmiszerbiztonság fokozása érdekében fogadta el a felkérést a tudományos kísérletben való részvételre. A projekt célja, olyan biomarkerek, biológiai jelek, értékelhető hatások kifejlesztése volt, amelyek az engedélyezett és piacon forgalmazott GM-növényt tartalmazó élelmiszerek egészségügyi kockázatát előre jelzik.

A KÉKI szakmai csoportja ezen belül azt kutatta, hogy laboratóriumi és háziállatok szervezetében mi történik, ha GM-takarmányt kapnak rövid, közepes és hosszú távon. A magyar csoport biológiai minták (vér, szervek, gyomor- és bélfolyadék) vizsgálatával szűrte ki, miként hat az érintett állatok szervezetére a GM-táplálék.

A magyar kutatók által végzett egyik kísérletben például GM-kukoricát etettek sertésekkel, majd megvizsgálták, hogy ez a takarmány hatással van-e az immunválasz minőségére. A laboratóriumi elemzések semmiféle káros következményt nem mutattak ki az állatoknál. A transzgén kapcsán termelődő új fehérje a sertés tápcsatornájában még kimutatható volt, ám a vérplazmában, a szervekben és az izomban már nyomokban sem volt tetten érhető. Ugyanezzel a végeredménnyel zárultak az atlanti lazacokkal végzett kísérletek is.

A közlemény szerint Gelencsér Éva élelmiszerkutató, a kutatócsoport magyar tagja a konzorcium tevékenységének egyik legfontosabb eredményeként értékelte a GM-szervezetek piacra kerülése utáni nyomon követésre tett új módszertani javaslatot. A konzorcium ugyanis olyan egységes, úgynevezett “klaszterezés és neurális hálózat” létrehozását javasolta, amely egy adatbázisban összesítené a transzgenikus élelmiszerekkel és takarmányokkal kapcsolatos valamennyi vizsgálati eredményt. Így több adat ismeretében segítené a kockázatbecslést, illetve fokozná a biztonságot – olvasható a közleményben.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.