Új Btk. – Másfélszeresére bővülhet a büntető kódex

Másfélszeresére bővülhet a büntető kódex, ha a jelenlegi formájában fogadják el az új büntető törvénykönyvet (Btk.), amely mintegy 520 paragrafusból áll, a most hatályos mintegy 370 passzusával szemben.

 

A szankciók között lehet a sportrendezvény látogatásától való eltiltás, a minimális elévülési idő 3-ról 5 évre nőhet, és mintegy 20 különféle esetben zárható ki az életfogytiglanra ítélt a feltételes szabadlábra bocsátás lehetőségéből.

A kormány.hu internetes oldalon olvasható a szaktárca előterjesztése, melynek megvitatására 30 napja van a jogász társadalomnak, majd a tervek szerint még az első félévben napirendjére tűzi és elfogadja a parlament. Ezután várhatóan egy éve lesz a jogalkalmazóknak arra, hogy felkészüljenek a 2013. július 1-jei hatálybalépésre.

A kódex általános részében található büntetések közül a határozott idejű szabadságvesztés időtartama 3 hónaptól 20 évig tgerjedhet, bűnszervezetben, különös vagy többszörös visszaesőként történő elkövetés, illetve halmazati vagy összbüntetés esetén huszonöt évig.

Életfogytig tartó szabadságvesztés azzal szemben szabható ki, aki a bűncselekmény elkövetésekor a huszadik életévét betöltötte az előterjesztés szerint. Ha a bíróság életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása esetén a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét nem zárja ki, annak legkorábbi időpontját legalább huszonöt, legfeljebb negyven évben állapítja meg. Életfogytig tartó szabadságvesztés esetén a feltételes szabadság tartama legalább tizenöt év.

A jogvédők által bírált, ám az alaptörvényben rögzített tényleges életfogytiglannal kapcsolatban az új Btk. tervezete rögzíti, hogy “a bíróság a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét csak az alábbi bűncselekmények miatt zárhatja ki”, majd következik egy 18 pontból álló felsorolás, melyben a Magyarországon évtizedek óta ismeretlen apartheid, vagy hadikövet elleni erőszak súlyosabban minősülő esete mellett ott van az emberölés, az emberrablás, az emberkereskedelem, a rombolás, a jármű hatalomba kerítése, a fogolyzendülés, a közveszélyokozás és az elöljáró, illetve szolgálati közeg elleni erőszak súlyosabban minősülő esete, az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása, valamint a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét ki kell zárni például akkor, ha az elkövető erőszakos többszörös visszaeső.

Az enyhébb büntetések tárháza bővült az elzárással, amely öttől kilencven napig tarthat, valamint a sportrendezvény látogatásától való eltiltással, amely egytől öt évig is terjedhet. A bíróság ezt a szankciót akkor alkalmazhatja, ha az elkövető a sportrendezvényen való részvétel, az odautazás, vagy az onnan történő távozás során a sportrendezvénnyel összefüggésben követett el bűncselekményt.

A kódex általános része rögzíti azt is, hogy az új Btk.-t “visszaható hatállyal kell alkalmazni a nemzetközi jog általánosan elismert szabályai alapján büntetendő cselekmény elbírálásakor akkor is, ha az az elkövetés idején nem volt büntetendő.”

A közérdekű munka 48-tól 312 óráig terjedhet és főszabály szerint hetente egy napon – a heti pihenőnapon vagy szabadidőben – legalább három, legfeljebb nyolc órában, díjazás nélkül végezhető.

A pénzbüntetés legkisebb mértéke harminc, legnagyobb mértéke ötszáznegyven napi tétel. Egy napi tétel összegét legalább ezer, legfeljebb kettőszázezer forintban kell meghatározni. A bíróság az elkövető vagyoni, jövedelmi viszonyaira tekintettel részletfizetést is engedélyezhet legfeljebb két évre.

Az előterjesztés szerint “a járművezetéstől el kell tiltani azt, aki járművezetés ittas állapotban vagy járművezetés bódult állapotban bűncselekményt követ el”.

A büntetések között szerepel a kitiltás, ami vonatkozhat egy vagy több településre, illetve az ország meghatározott részére is, és egytől öt évig tarthat.

A bíróság által alkalmazható intézkedések között a jelenleg is meglévő megrovás, próbára bocsátás, pártfogó felügyelet vagy elkobzás mellett megjelemik a jóvátételi munka, és az elektronikus adat végleges hozzáférhetetlenné tétele. Enyhébb megítélésű cselekmények esetében a bíróság a büntetés kiszabását egy évre elhalaszthatja, és jóvátételi munka végzését írhatja elő, amely állami vagy önkormányzati fenntartású intézménynél, közhasznú jogállású civil szervezetnél, illetve egyháznál vagy azok részére végezhető, tartama 50 és 250 óra között lehet.

Az előterjesztés szerint véglegesen hozzáférhetetlenné kell tenni azt az elektronikus hírközlő hálózaton közzétett adatot, amelynek hozzáférhetővé tétele vagy közzététele bűncselekményt valósít meg, amelyet a bűncselekmény elkövetéséhez eszközül használtak, vagy amely bűncselekmény elkövetése útján jött létre.

A tervezet szerint a bűnszervezetben elkövetett cselekményeknél a büntetési tétel felső határa a kétszeresére emelkedik, igaz a 25 évet így sem haladhatja meg.

A Btk. különös részében – amely az egyes bűncselekményeket rögzíti – az előterjesztés alapján átalakulhat és kibővülhet a kábítószerrel visszaélés szabályozása, egyes jól ismert cselekmények új, önálló fejezetbe kerülnek, például a rablás, zsarolás, kifosztás, önbíráskodás a vagyon elleni erőszakos bűncslekmények fejezetét alkothatja majd.

A tiltott adatszerzés és az információs rendszer elleni bűncselekmények elnevezésű fejezetben található bűncselekményeket többek között az követhet el, aki személyes adat, gazdasági vagy üzleti titok jogosulatlan megismerése céljából más lakását, egyéb helyiségét vagy az azokhoz tartozó bekerített helyet titokban átkutatja, technikai eszköz alkalmazásával megfigyeli, illetve, aki információs rendszerbe a védelmét biztosító technikai intézkedés megsértésével vagy kijátszásával jogosulatlanul belép. Ezekért a cslekményekért több éves szabadságvesztés is kiszabható.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.