Átadták a demonstráló közlekedési szakszervezetek a petíciójukat a Miniszterelnökség képviselőjének szerda délután a Parlament előtt, a Kossuth Lajos ...

Több közép- és kelet-európai országban úgy érzik, eljött az ideje, hogy végére járjanak a “befejezetlen ügynek”, a kommunista múlttal való elszámolásnak – írta keddi számában a The New York ...

Még nyolc napig lehet jelentkezni a nagycsaládosok, a fogyatékkal élők, a nyugdíjasok és a szociális intézmények dolgozói számára kiírt, összesen kétmilliárd forint értékű Erzsébet-program első elemeként meghirdetett pályázatra – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. az MTI-nek küldött keddi ...

A magyar kormány szerint érthetetlen, hogy az Európai Bizottság (EB) miért hagyta figyelmen kívül a tényeket, amikor arról döntött, hogy jövő januári hatállyal felfüggesztenék 495 millió euró – mai árfolyamon 142 milliárd forint – Magyarországnak szánt támogatási összeg folyósítását. Az MSZP bírálta a kormányt, az LMP egyértelműen a kabinet hibájának tartja a történteket, míg a ...

A JMMK 2012. márciusi programja Sipos ...

Szaplonczay Mariann a  Magyar Történelmi Szalon vezetője és Bálint Márta színésznő Székely Jánosról és versekről a Budaörs ...

Jordánia legkorábbi lakóházait tárták fel; a kunyhók és egyéb leletek alapján a régészek megismerhetik, hogyan éltek az emberek húszezer évvel ...

Hodut Jánossal a Budaörsi Önkéntes Tűzoltóparancsnokkal ...

VV Eszter anyukája a Budaörs ...

A Térerő vendége volt VV Eszter a budaörsi ...

A kíméletlen, magányos ragadozóknak tartott cápákról is bebizonyosodott, hogy képesek a hosszú távú kapcsolatokra és ...

Több olyan intézkedésről is határozott a kormány, amelyek az idei és a jövő évi költségvetési hiánycél biztosításához szükségesek: a minisztereknek javaslatot kell tenniük egyebek mellett a gyógyszertámogatások idei és a budapesti közösségi közlekedés jövő évi támogatásának – a 2012-eshez viszonyított – csökkentésére, legkésőbb 2013 közepéig pedig be kell vezetni az elektronikus útdíjfizetési rendszert. Rögzíti a ...