Kim Dzsong Un bátyja szerint Észak-Korea az összeomlás felé tart

Kim Dzsong Un új észak-koreai vezető idősebb bátyja szerint a gazdaság összeomlásának elkerüléséhez szükséges reformok a sztálinista rendszer végét jelentik az ázsiai országban – írta a The Telegraph című brit napilap hírportálja.

Kim Dzsong Nam véleményét Gomi Jodzsi japán újságíró, a Tokio Simbun munkatársa, volt pekingi és szöuli tudósító ismertette pénteken megjelenő, “Apám, Kim Dzsong Il és én” című könyvében.

Kim Dzsong Un féltestvére, a család többi tagja iránt eléggé kritikus hangot megütő Kim Dzsong Nam 2004-es pekingi találkozásuk óta áll kapcsolatban a japán újságíróval. “Észak-Korea nagyon instabil” – nyilatkozta Kim Dzsong Nam a szerzőnek, aki tavaly készített vele hosszabb interjút Makaón. “Apám a hadsereg támogatásával kormányzott, de a hadsereg hatalma túl erős lett” – mondta a koreai nyelven adott interjúban. “Ha az utódlás balul üt ki, a hadsereg gyakorolja majd a valódi hatalmat.”

Gomi szerint Kim Dzsong Nam Peking támogatásával még mindig átveheti az elszigetelt állam irányítását, Kína ugyanis attól tart, hogy a rendszer összeomlása következtében éhező észak-koreaiak milliói menekülnének az országba, illetve atomfegyverek pusztítása fenyegetné a Koreai-félszigetet. A japán újságíró szerint Kim Dzsong Nam az ázsiai nagyhatalom védelme alatt áll, és “ha a Kim Dzsong Un-rendszer összeomlik, Kína feltehetően Phenjanba küldi őt, hogy ő legyen a következő vezető”.

Gomi elmondta, hogy a könyv megjelenését Kim Dzsong Nam kérésére késleltette, a kötetet Japánban a Bungei Sundzsu kiadásában mutatják be. Az elektronikus levélváltáson és interjúkon alapuló könyvben Kim Dzsong Nam kifejti, hogy Észak-Korea állami irányítású zavaros gazdasága dilemma elé állítja a rendszert.

“Világos, hogy a gazdaság reformok nélkül összeomlik” – mondta az idősebb testvér az apja december 17-én történt halála előtt adott interjúban.

Kim Dzsong Nam szerint tapasztalatlan öccse mindössze egy jelkép, amelynek segítségével a kormányzó elit megőrzi a hatalmat. “Bármelyik normálisan gondolkodó nehezen viselné el, hogy három nemzedék kövesse egymást a hatalomban” – írta egy január 3-i emailben. Az idősebb fivér megkérdőjelezte továbbá, hogy két évnyi vezetői kiképzéssel egy fiatal utód hogyan képes abszolút hatalmat örökölni.

A “zűrös fiúként” ismert Kim Dzsong Nam évek óta Kínában él “száműzetésben”, miután tíz éve kiesett apja kegyeiből, amikor hamis útlevéllel a tokiói Disneylandbe akart látogatni. Azóta Makaó és Kína között ingázik.

Két évvel ezelőtt, egészségügyi állapotának gyors rosszabbodása nyomán Kim Dzsong Il – aki maga is apjától örökölte a hatalmat – legkisebb fiát, a feltételezések szerint húszas évei végén járó Kim Dzsong Unt jelölte utódjának.

http://www.telegraph.co.uk/news/worldnews/asia/northkorea/9019800/Kim-Jong-uns-brother-says-North-Korea-heading-for-collapse.html

Comments Closed