Tájékoztató a városközpont tervezett megújításáról

Lakossági tájékoztató keretében mutatta be a hivatal az Óváros megújítására vonatkozó terveit, amelyhez esélyünk van egy 560 millió forintos európai uniós támogatás elnyerésére is.

Budaörs Város Önkormányzatának terveiben évek óta szerepel az Óváros élő, izgalmas
városközponttá alakítása.
A tervek szerint sétálóutca, kulturális központ, igényes üzletek, irodák és biopiac is létrejönne, valamint megújulhat a Templom téri patika épülete.
Az elképzelések megvalósításához 560 millió forintos európai uniós támogatás elnyerésére
van esélyünk, miután az első fordulón már sikeresen szerepelt pályázatunk.
A sikeres lebonyolítás érdekében új szabályozási tervet készíttettünk a Templom térre és
környékére.
A tavaly, hosszas lakossági egyeztetést követően elfogadott Integrált Városfejlesztési
Stratégia, majd a területre kidolgozott Akcióterületi Terv alapján készült új szabályozás feltétele a pályázat elnyerésének.

Budaörs Város Önkormányzata az ősszel 800 fős mintán közvélemény-kutatást végeztetett annak érdekében, hogy megtudja, mennyire támogatottak a városközpont építésére vonatkozó elképzelései.
A kutatás bebizonyította, hogy terveink találkoznak a lakosság igényeivel, hiszen összességében négyesnél is magasabbra értékelték azokat az ötfokú skálán.
Különösen támogatott volt a kulturális intézményhálózat bővítése (4,29), a közösségi terek fejlesztése (4,26), a sétálóutca kialakítása (4,11).
A Zichy korzó létrehozása a megkérdezettek négyötödének egyetértésével találkozott.
Bízunk benne, hogy a tervek megismerését követően az egész város örömmel fogadja majd a fejlesztést!
A megvalósítást követően pedig reméljük, hogy valamennyiünk megelégedését szolgálja majd a megújult városközpont.

Kapcsolódó dokumentumok:

Comments Closed