Változik az önkormányzati egyéni választókerületi beosztás Budaörsön

(Budaörs, 2023. december 18. – Budaörsi Infó/budaors.hu) Budaörsön a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 2010. évi L. törvény értelmében – hasonlóan a 2014. és 2019. évi választásokhoz – , a 2024-ben esedékes helyhatósági választáson is tíz egyéni választókerületben szerezhető majd képviselői mandátum a négy kompenzációs listáról betölthető képviselői hely mellett.

 

 

A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény alapján ugyanakkor szükségessé vált a 2014-ben kialakított önkormányzati egyéni választókerületi beosztás módosítása, mivel az egyes választókerületek a területükön lakcímmel rendelkező választópolgárok száma alapján az azóta eltelt idő települést érintő demográfiai mozgásai miatt már nem voltak arányosak.

A helyi választási bizottság által véleményezett és a helyi választási iroda vezetőjének, azaz az önkormányzat jegyzőjének jogerős határozatával kialakított új választókerületi rendszerben – annak ellenére, hogy kialakítása során a jogszabályi követelmények teljesítése mellett a módosítások lehetőség szerinti minimális mértékére törekedtek – , egyes címek, közterületek meghatározott szakaszai vagy akár teljes közterületek is a korábbihoz képest más választókerülethez kerültek besorolásra.

 

 

idojaras_felhos_vihar_varoshaza_budaors_2023aug

 

A változások a település választópolgárainak közel egytizedét érintik. Ezért – bár a húsz szavazóhelyiség várhatóan a továbbiakban is a korábbi helyszíneken kerül kialakításra – , előfordulhat, hogy a megszokottól eltérő szavazókört kell majd felkeresniük az önkormányzati képviselők és polgármesterek, illetve a nemzetiségi önkormányzati képviselők 2024. évi választásán, melyre az Európai Parlament tagjainak megválasztásával egyidejűleg kerül sor, várhatóan június 9-én.

 

 

naptar

 

A körzetesítési feladatok elvégzésére (vagyis a szavazókörök kialakítására és az egyes címek szavazóhelyiségekhez rendelésére) a most módosított egyéni választókerületi beosztást is figyelembe véve a későbbiekben kerül sor, melyről külön tájékoztatást adnak majd ki.

Azt javasolják, hogy figyelmesen tanulmányozzák a Nemzeti Választási Iroda által a választást megelőző 51. napig megküldött értesítőt, és idejében tájékozódjanak a szavazás pontos helyszínéről!

 

 

unnepitestuleti19j

 

Kapcsolódó dokumentumok:

Az egyéni választókerületek beosztása a 2/2023. (XI.29.) HVI sz. határozat melléklete alapján

Budaörs település önkormányzati egyéni választókerületeinek tájékoztató jellegű térképe 2024

 

(Budaörsi Infó/budaors.hu)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.