Plusz egy bolygó a Naprendszerbe és vége a földi életnek

A Kaliforniai Egyetem modelljei szerint egy földszerű bolygó a Mars és a Jupiter között képes lenne kipattintani a Földet a Naprendszerből, és ezzel ki is halna róla minden élet.

 

 

Két nagy rejtély nehezíti meg ma a csillagászok életét a bolygótudományok terén. Az egyik, hogy míg más csillagrendszerekben több olyan bolygó is van, amely átmenetet képez a földszerű bolygók és a gázóriások mérete között (ezeket nevezzük szuperföldeknek), addig a mi Naprendszerünkben a legnagyobb földszerű bolygó, azaz a Föld és a legkisebb gázóriás, azaz a négyszer nagyobb átmérőjű és 17-szer nagyobb tömegű Neptunusz között nincs semmi.

A másik rejtély az a szakadék, amely a Mars és a Jupiter Naptól való távolsága között húzódik.

„A bolygókutatók sokszor úgy érzik, hogy lennie kéne valaminek a két bolygó között. Elpazarolt területnek tűnik” – mondta Stephen Kane (UCR) asztrofizikus. Ez a két rejtély fontos információkat ad a Naprendszer szerkezetéről és a Föld kialakulásáról.

Hogy kiderítse a titkokat, Kane dinamikus számítógépes szimulációkat végzett egy bolygóra több különböző tömeggel a Mars és a Jupiter közötti területen, és megfigyelte, mely feltételek mellett milyen hatással lenne ez a bolygó a többire.

Az eredmények, amelyekről a The Planetary Science Journal című lapban számolt be, a legtöbb esetben katasztrofális eseményeket mutatnak. „A fiktív bolygó olyan lökést adna a Jupiternek, ami elég ahhoz, hogy minden mást destabilizáljon” – mondta Kane. Bár sok csillagász vágyott erre a plusz bolygóra, jó, hogy nincs ott.”

A Jupiter sokkal nagyobb, mint az összes többi bolygó együttvéve, a tömege 318-szorosa a Földének, így a tömegvonzása jelentős. Ha a Naprendszerben egy szuperföld, egy elhaladó csillag vagy bármely más égitest csak egy kicsit is megzavarná a Jupitert, az az összes többi bolygóra hatással lenne.

Az adott szuperföld tömegétől és pontos elhelyezkedésétől függően akár képes lenne a Merkúrt, a Vénuszt és a Földet is kitaszítani a Naprendszerből. Emellett destabilizálná az Uránusz és a Neptunusz pályáját, és ezeket is száműzné.

A szuperföld megváltoztatná a Föld pályájának alakját, amitől bolygónk sokkal kevésbé lenne lakható, mint ma, de akár lehetetlenné is válna rajta az élet.

Amikor Kane csökkentette a bolygó tömegét, és pontosan a Mars és a Jupiter közé helyezte, akkor lehetségesnek látta, hogy a bolygó hosszú ideig stabil maradjon. De bármelyik irányba is térünk el ettől bármilyen kevéssé is, a „dolgok rosszul alakulnának”, mondta.

A tanulmány szót ejt más csillagrendszerek bolygóinak életfeltételeiről is. Bár a Jupiterhez hasonló gázóriásokat, amelyek messze keringenek a csillaguktól, csak az esetek 10%-ában találjuk meg, a jelenlétük eldöntheti, hogy a szomszédos földek vagy szuperföldek pályája stabil-e.

Kane eredményei megerősítették, hogy érdemes megbecsülnünk azt a kényes rendet, amely összetartja a bolygókat a Nap körül. „Naprendszerünk finomhangolása pontosabb, mint korábban gondoltam. Az egész mintha egy bonyolult óra fogaskerék-rendszere lenne. Ha beraksz egy új elemet, az egész széttörik” – idézte Kane-t a csillagaszat.hu cikke.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.