Női asztalitenisz Ek – Kikapott a negyeddöntő első felvonásán a Budaörs

(Budaörs, 2023. január 29. – Budaörsi Infó) Az SH-ITB Budaörsi SC női asztalitenisz-csapata 3-1-re kikapott szombaton a spanyol Linares otthonában az Európa-kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén, így nehéz helyzetből várja a jövő heti visszavágót.

 

 

A csak magyar játékosokkal felálló vendégektől Fazekas Mária kezdte a találkozót, szoros szetteket játszott a román Roxana Istratével, de négy játszmában alulmaradt. Póta Georgina egy rendkívül egyoldalú meccsen egyenlített – ellenfele mindössze hét pontot nyert az egész mérkőzésen -, majd a hazaiak másik román légiósa, Claudia Caragea végletekig kiélezett összecsapáson minimális különbséggel megverte Dari Helgát.

A negyedik párharcban úgy tűnt, a magyar bajnoknak ismét sikerül egyenlítenie, Póta ugyanis a játszmákat tekintve már 2-0-ra vezetett Istrate ellen, de a rivális visszajött, majd a rövidített döntő szettben meccslabdákat is hárított, és végül megnyerte a találkozót, amely egyben 3-1-es hazai sikert jelentett.

A visszavágót kedden 18 órától rendezik a Budaörsi Városi Sportcsarnokban, az lesz a budaörsi csapat történetének 200. európai kupamérkőzése.

 

Eredmény:

negyeddöntő, első mérkőzés:

Linares (spanyol) – SH-ITB Budaörsi SC 3-1
——————————————

Roxana Istrate-Fazekas Mária 3-1 (8, -12, 7, 10)
Carmen Torres-Póta Georgina 0-3 (-2, -1, -4)
Claudia Caragea-Dari Helga 3-2 (9, -6, -9, 7, 6-5)
Istrate-Póta 3-2 (-9, -9, 8, 6, 6-5)

 

 

(Budaörsi Infó)

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.