Még mindig drágulnak az új lakások vidéken

 Az év végén is drágulnak az új lakások vidéken, már öt megyeszékhelyen lépte át a négyzetméterenkénti átlagár az 1 millió forintot – közölte az Otthon Centrum.

 

 

Az ingatlanközvetítő összesítése szerint a vidéki városokban csúcsot döntött az ingatlandrágulás, a fővároson és a Balaton-parti településeken kívül ilyen magas áron még sosem kínáltak ingatlanokat. Országos összesítésben a megyei jogú városokban átlagosan 900 ezer forintba kerül egy négyzetméter, ami csaknem 25 százalékkal több, mint egy éve.

Az 1 millió forintos szintet elsőként, még az év első felében Sopron haladta meg, és ma már az 1,1 millió forintot közelíti. A lélektani határt Debrecen, Érd, Győr és Szeged lépte még át idén.

Hódmezővásárhelyen félmillió forint alatt maradt az átlag, de szűkös a kínálat, a második legolcsóbban számító Békéscsaba viszont már 580 ezer forintnál tart – írták.

Hozzátették ugyanakkor, hogy a fizetőképes kereslet csökkenése és a drágább hitelek miatt érezhetően csökken a piaci lendület. Az árváltozás is főképp az év elején volt gyors, a harmadik negyedévben már 4,5 százalékra mérséklődött. Ezzel együtt az építkezési kedv is visszaesett, az új projektek száma 31 százalékkal kevesebb, mint egy éve. A negyedik negyedévben belföldön 29 projektben 389 lakás épül a megyeszékhelyeken, ebből 20 projekt 184 lakását kezdték el értékesíteni a fejlesztők – olvasható a közleményben.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.