Elárverezik Emily Brontë eltűntnek hitt kéziratos verseit

Elárverezik az angliai Honresfield-ház csaknem száz éve eltűntnek hitt híres könyvtárának darabjait, köztük Emily Brontë kéziratos verseit, amelyek a becslések szerint akár több mint egymillió fontot is érhetnek.

 

A Sotheby’s több aukciót szervez a nagyértékű könyvtár anyagából. A legnagyobb érdeklődés Emily Brontë verseinek kéziratait övezi, amelyeknek értékét előzetesen 800 ezer-1,2 millió fontra (323-484 millió forintra) becsülték – adta hírül a BBC News.

Az írónő Üvöltő szelek című regényének egyik első kiadása a várakozások szerint 200-300 ezer fontért (81-121 millió forintért) kelhet el.

Thomas Bewick A brit madarak története című híres természetrajzi munkájának az a jegyzetekkel ellátott példánya, amely a Brontë családé volt, 30-50 ezer fontot (12-20 millió forintot) érhet.

Az érdeklődők Londonban, Edinburghban és New Yorkban is kiállításon tekinthetik meg az értékes gyűjtemény darabjait, amelyek között ott van a skót költő, Robert Burns verseinek, levelezésének és jegyzeteinek gyűjteménye is.

A könyvtárat a rochdale-i malomtulajdonos fivérek, Alfred és William Law hozták létre otthonukban, a Honresfield-házban. A Law testvérek alig 30 kilométerre nőttek fel a yorkshire-i Howarthtól, ahol a Brontë nővérek éltek.

    “Az Alfred és William Law irodalmi érdeklődésének mélységét bemutató gyűjtemény egyedülálló portrét fest a könyvgyűjtés aranykorának egyik legnagyobb és legkevésbé ismert gyűjtőcsaládjának szenvedélyeiről” – fogalmazott Gabriel Heaton, a Sotheby’s angol irodalmi és történelmi kéziratszakértője.

Miután a Law testvérek meghaltak, unokaöccsük, Alfred Law örökölte a könyvtárat. Az ő halála, 1939 után azonban az értékes gyűjtemény szem elől tűnt. Az elmúlt évtizedekben egy-egy tárgy – például Charlotte íróasztala – felbukkant árverésen, de a kollekció többi darabjáról nem lehetett tudni, hogy hol van. A The New York Times cikke szerint most a Law család – névtelenséget kérő – leszármazottai kínálják eladásra a több mint 500 darabból álló gyűjteményt, amelyet idén és jövőre három különálló aukción értékesítenek.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.