Dunai hajóbaleset – Kiengedték az ukrán hajóskapitányt, ismét házi őrizetbe került

Kiengedték a letartóztatásból a tavaly májusi dunai hajóbaleset ügyében megvádolt ukrán hajóskapitányt – erősítette meg a Fővárosi Főügyészség helyettes sajtószóvivője hétfőn az MTI-nek.

 

Rab Ferenc elmondta: a másodfokú bíróság megszüntette a kapitány letartóztatását és elrendelte bűnügyi felügyeletét. Ez azt jelenti, hogy a lakást nem hagyhatja el, csak engedéllyel, és nyomkövető eszközt kell viselnie.

A szóvivő hozzátette: ez a döntés az “eddig is képviselt szakmai álláspontjukkal ellentétes, jelenleg azonban az ügyészség az eljárási eszköztárát kimerítette”.

2019. május 29-én a Viking Sigyn szállodahajó Budapesten, a Margit híd közelében nekiütközött a Hableány sétahajónak, amely elsüllyedt. A sétahajón 35-en voltak, 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. Hét turistát sikerült kimenteni, 27 áldozat holttestét megtalálták, egy dél-koreai utast a mai napig keresnek a hatóságok.

A VI-VII. kerületi ügyészség tavaly november 28-án emelt vádat a vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó gondatlan veszélyeztetésének vétsége és más bűncselekmények miatt Jurij C. ellen.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság legutóbb tavaly decemberben helyezte ismét letartóztatásba a kapitányt. Akkor a döntést azzal indokolták, hogy ha a vádlott Ukrajnába szökne, országa nem adná ki más államnak saját állampolgárát.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.