Szakértő: érdemes időben beadatni az influenza elleni védőoltást

Érdemes időben beadatni az influenza elleni védőoltást, de aki most oltatja be magát, megbeteghet még azelőtt, hogy a védettség kialakulna – hívta fel a figyelmet Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke az egyik televízió csatorna műsorában.

 

Kiemelte: különösen a krónikus betegeknél fontos a védettség; nem is elsősorban az influenza okozhat nagy problémát náluk, hanem az, hogy a vírus által kiváltott megbetegedés miatt súlyosabb lesz az alapbetegségük. Emellett a gyengébb immunrendszerű gyerekeknél és az időseknél javasolt mindenképpen a védőoltás, de egy teljesen egészséges szervezetben is kiválthat az influenza súlyos szövődményeket – hangsúlyozta.

A bárányhimlő elleni védőoltásról a szakértő elmondta: jelenleg választható, receptre, pénzért kell megvenni a gyógyszertárban, így tudja a gyermekorvos beadni. Ugyanakkor még z idén ősszel bekerül a kötelező oltási rendbe, a 15 hónapos gyerekek az eddig is meglévő kötelező oltások mellett a bárányhimlő elleni oltást is meg fogják kapni igyenesen.

 

Az oltás egyébként bármilyen korban beadható. A terhesség alatt megkapott bárányhimlő súlyos következményekkel járhat, ezért kiemelten fontos az oltás azoknál a fiatal nőknél, akik gyermeket szeretnének és korábban nem voltak bárányhimlősek – tette hozzá Póta György. MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.