Kitelepítési megemlékezés Budaörsön – Wittinghoff Tamás beszéde

(Budaörs, 2019. január 20. – Budaörsi Infó) Budaörs Német Nemzetiségi Önkormányzata 2019. január 20-án, megemlékezést szervezett a magyarországi németek 1946-ban Budaörsön megkezdett kitelepítésének 73. évfordulója alkalmából a Mindszenty József Római Katolikus Óvodánál. Cikkünkben Wittinghoff Tamás polgármester beszédét olvashatják.

 

 

A megemlékezés német nyelvű szentmisével kezdődött a budaörsi Plébániatemplomban.

A misét követően megemlékező beszédeket hallgathattak meg a jelenlévők a budaörsi Plébániatemplomban.

Beszédet mondott Ritter Imre, nemzetiségi parlamenti szószóló, Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere és Boros György, a Budaörsi Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke. 

 

Ritter Imre nemzetiségi parlamenti szószóló Nagy Imre felelősségét hangsúlyozó kijelentései miatt Wittinghoff Tamás polgármester – megváltoztatva eredeti beszédét – reagált az elhangzottakra.

 

megemlekezes_kitelepites_19_0120 (2)

 

megemlekezes_kitelepites_19_0120 (7)

 

megemlekezes_kitelepites_19_0120 (5)

 

Wittinghoff Tamás megemlékező beszéde:

 

Amikor a szövetséges haderők főparancsnoka, Eisenhower tábornok 1945-ben szembesült az általuk felszabadított koncentrációs táborokban elkövetett rémségekkel, a következőket mondta: “A lehetséges legtöbb dokumentumra van szükségünk – legyen az film vagy tanúvallomás, mert egyszer majd eljön a nap, amikor feláll valami elmebeteg, és azt fogja mondani, hogy mindez meg sem történt.”

Két fontos dologra is rámutatott ezzel. Egyrészt, az emberiség hajlamos a felejtésre, ezért nyomatékosította, hogy minden bizonyítékát meg kell őrizni annak, ami a 2. világháború idején történt. Másrészt abban is biztos volt, hogy lesznek majd olyanok, akik meg akarják kérdőjelezni és hamisítani fogják a múltat. Nem tévedett.

Ezen a ponton egészítettem ki megírt beszédemet, reagálva az előttem Ritter Imrétől elhangzott, KDNP-s államtitkárt idéző szövegre, mely kizárólag Nagy Imre személyes felelősségekénk kívánta beállítani a magyarországi németek elűzetését.

Ha már a történelemhamisításnál tartunk, akkor egy dologra mindenképpen kell, reagáljak.

Látom, érzékelem azt, ami Nagy Imre deheroizálásával kapcsolatban, az 56-os mártír miniszterelnök szerepének háttérbehelyezésével, szobrának eltávolításával kapcsolatban a mai ideológiák mentén történik.

Csak annyit szeretnék az elhangzottakhoz (azaz a kitelepítés kapcsán egyedül Nagy Imre felelősségének hangsúlyozásához) hozzátenni, hogy aki megkérdőjelezi, hogy 1945 vége felé helytelenül járt el, amikor előterjesztette azt, amiről az imént szó esett, akkor ezzel természetesen nem fogok egyetérteni. Hiszen hibát követett el, nagyon súlyos hibát.

Csak azért emlékezni kell arra is, hogy a dolog nem egészen így történt. 1945-ben, épphogy csak véget ért a háború, már követelték, nagyon sokan azt a szörnyűséget, mely azután meg is történt. Legfőképpen egy parasztpárti politikus (Kovács Imre népíró) volt az, aki ezt követelte.

És, hogy egészen pontosak legyünk, 1945 május 16-án Gyöngyösi János, Független Kisgazdapárti külügyminiszter jegyzékben fordult Vorosilov marsallhoz, miszerint Magyarország 300 ezer német volksbundistát szándékozik kitelepíteni. Majd a Dálnoki Miklós Béla vezette magyar kormány 1945 május 26-án erősítette meg ebbéli szándékát a Szovjetunió felé.

Csak, hogy a történelmi tényekkel egészen pontosan legyünk tisztában…

De visszatérve Eisenhower kijelentésére, a másik figyelmeztetése is legalább annyira fontos volt, az, ami a felejtésre vonatkozott. Az olyan eseményekre ugyanis, amilyenek a 2. világháború előtt, alatt és közvetlenül utána történtek, nem jó emlékezni. Sokan ösztönös védekezésből, mások tudatosan is igyekeztek felejteni és felejtetni. Pedig a felejtésnek nagy ára van.

Ha a szörnyűségek elemzése és értelmezése elmarad, és az nem épül be a hétköznapi történelmi tudatba, akkor védtelenné válunk, és ugyanazok a dolgok újra és újra megtörténhetnek velünk.

Budaörsön már a 80-as években elkezdődött a „kitelepítés”-nek nevezett időszak feldolgozása, s a rendszerváltás után is mindent megtettünk azért, hogy minél jobban megismerjük a múltunkat, s hogy a történteket ne hagyjuk feledésbe merülni. Sokat segített ebben, hogy egyre többen vették fel a kapcsolatot az elűzöttekkel, míg a folyamat betetőzéseként, 30 évvel ezelőtt testvérvárosi kapcsolatra léptünk az egyik olyan településsel, Bretzfelddel, amely befogadta az innen elűzöttek egy részét.

Attól, hogy ezek a kapcsolatok személyessé váltak, még kézzelfoghatóbbak, még átélhetőbbek lettek számunkra is azok a borzalmas napok.

1946. január 19-én, egy hideg téli napon kezdődött a magyarországi németek elűzetése, és éppen Budaörsön. Az embertelenül végrehajtott akció során csupán néhány órát kaptak a kiszemelt áldozatok, vagyis a falu lakosságának nagy része, hogy egy élet munkájával megszerzett vagyonukból, felhalmozott emlékeikből valamennyit néhány batyuba gyömöszöljenek.

Aztán rettegve gyülekeztek a kijelölt helyen, ahol átfagyva, bizonytalanságban tartva, vártak a sorsukra. És megint, mint ahogyan két évvel azelőtt a zsidókat, majd egy éve az Oroszországba szállított málenkij robotosokat, most őket is vagonokba tuszkolva indították el az ismeretlen felé.

A kollektív bűnösség elve alapján bélyegeztek meg minden német származásút, gyakorlatilag mellőzve a személyre szabott alapos

vizsgálatokat. Hiszen a cél nem is a bűnösök felkutatása volt, hanem bűnbakokat kellett találni. Ez mellesleg még arra is jó volt, hogy egy szűk csoportra hárítsa át a közösség a felelősséget a világháború alatt történt borzalmakért, ezzel helyettesítve az őszinte szembenézést.

 

megemlekezes_kitelepites_19_0120 (3)

 

„A vasútállomáson marhavagonokba raktak minket. A vagonban csak egy kis kerek kályha állt. Farkasordító hideg volt, 30 személyt zsúfoltak be egy-egy kocsiba. Gyerekek, felnőttek, idős és beteg emberek nyolc napig utaztunk, amíg megérkeztünk Németországba. Kimondhatatlanul és elképzelhetetlenül igazságtalan volt olyan embereket elűzni hazájukból, akik mindig csak szorgalmasan dolgoztak. Az elűzőknek csak egy járt a fejükben, hogy a valódi tulajdonosok vagyonából meggazdagodjanak; ez rablás és lopás volt! Nyomor, fájdalom, sírás és diszkrimináció töltötte meg szívünket. Elvették a hazánkat. Az új hazát csak nehezen, vonakodva szoktuk meg. Honvágy kínozta az időseket, de minket, fiatalokat is. Az idősek csak a szeretett, jó öreg hazájukról, Magyarországról tudtak beszélni. A kínzó honvágyba nemsokára néhányan bele is haltak.” – írta az egyik kitelepített a visszaemlékezéseiben.

Mivel innen, a mi településünk vasútállomásáról indultak el az első vagonok Németország felé, Budaörs emblematikus helye lett a hazai németség ellen elkövetett bűnökre való emlékezésnek. kötelességünk hát, hogy minden évben újra és újra kimondjunk néhány fájdalmas történelmi igazságot, olyanokat, amelyek soha nem mehetnek feledésbe.

Már csak azért sem, mert szinte azonos megállapításokat tehetünk, mint a vészkorszak borzalmai kapcsán. Azaz a társadalom pár év múltán ismét a kollektív bűnösség elve mentén a megbélyegzés, a gyűlölködés, a kirekesztés elkövetőjévé, illetve áldozatává lett.
S azért is fontos felsorolni a tényeket, mert oly sokszor találkozhatunk még ma is a történelemhamisítás gyalázatos eszközével.

 

megemlekezes_kitelepites_19_0120 (6)

 

Határozottan ki kell tehát mondanunk:
Az elűzött németek döntő többsége ártatlan volt, sőt maguk is a nácizmus áldozataiként élték át a világháborút.

Nem igaz, hogy a kitelepítéseket a nagyhatalmak kényszerítették ránk. Nagyon komoly belső erők dolgoztak azon, hogy megteremtsék a szükséges közhangulatot itthon is.

Nem a megszálló orosz csapatok hajtották végre ezt a gaztettet, hanem a magyar államigazgatás, méghozzá az elűzött német ajkú magyarok, magyar honfitársainak hathatós segítségével.

Társadalmunk többsége ismét passzív és néma maradt, vagy éppen tevékenyen asszisztált a történtekhez.
Utólag sem ment fel senkit a bűn alól, hogy hosszú távon jobb körülmények közé kerültek a budaörsi és a más településekről elűzöttek. Mert a kettétört életeket, a kis híján gyökértelenné tett települések közösségeit nem kárpótolja semmi.

Budaörs jó példája annak, hogy az őszinte szembenézés a múlttal, bár fájdalmas, de szükségszerű ahhoz, hogy pontosan tudjuk, kik vagyunk és honnan jöttünk. Kik voltak az elődeink, hogyan éltek, s miként alakult a sorsuk.
Mert ezen keresztül tanultuk meg, hogy mennyire fontos az értékeink őrzése, a hagyományaink ápolása.
Élhető város, kiegyensúlyozott, öntudatos, összetartó és szolidáris közösség csak ilyen alapokon jöhet létre.

 

 

A beszédeket követően koszorúzás volt a Mindszenty József Római Katolikus Óvodánál található kitelepítési emléktáblánál.

 

megemlekezes_kitelepites_19_0120 (14)

 

megemlekezes_kitelepites_19_0120 (13)

 

megemlekezes_kitelepites_19_0120 (12)

 

megemlekezes_kitelepites_19_0120 (11)

 

megemlekezes_kitelepites_19_0120 (10)

 

megemlekezes_kitelepites_19_0120 (9)

 

megemlekezes_kitelepites_19_0120 (1)

 

megemlekezes19 (1)

 

Frissítés:

 Boros György, a Budaörsi Német Nemzetiségi Önkormányzat elnökének beszéde: 

 

megemlekezes_kitelepites_19_0120 (7)

Liebe Landsleute!

Im Namen der Deutschen Selbstverwaltung Wudersch begrüße ich Sie alle recht herzlich anlässlich des 73. Gedenktages der Vertreibung der Ungarndeutschen und gestatten Sie mir ab jetzt auf Ungarisch fortzufahren.

Tisztelt Megemlékezők!

Budaörs Német Nemzetiségi Önkormányzata nevében tisztelettel köszöntöm Önöket a magyarországi németek elűzetésének 73. évfordulója alkalmából megrendezett megemlékezésen.

 

1721-ben, gróf Zichy Péterné Bercsényi Zsuzsanna hívására jöttek az első németek és egy porig égett, földig rombolt településre érkeztek, ahol keserves életük volt kezdetben. Ahogy a német mondás tartja:

Die ersten fanden den Tod, die zweiten die Not, und erst die dritten hatten das Brot.“

Az eltelt évszázadok alatt egy virágzó, élhető településsé változtatták Budaörsöt, ahol hagyományt és kultúrát teremtettek. A magyarországi németek elűzése otthonaikból, hazájukból érkezésük után 225 évvel, 1946. január 19-én indult el Budaörsről. A község több mint 80%-át kitelepítették: 1946-ban és 1947-ben hét vasúti szerelvény szállította a lakosságot előbb Németország nyugati, később keleti zónájába. Budaörs ezután egy hagyományaitól megfosztott település képét mutatta és néhány hónap alatt összeomlott mindaz, ami hosszú évszázadok szorgalmas munkájával felépült. „Halotti csend volt, az ablakok betörve, az ajtók kitárva, csak a szél süvített. Ahol nemrég virágzott az élet, ahol szép régi dalok szóltak, nagy néma senki földje volt”, írta egy egykoron kitelepített budaörsi, Pfundt György. Az elűzés 1948-ig tartott, több mint 200 ezer németet űztek el otthonaikból.

Amikor 73 évvel ezelőtt Budaörsön megkezdődött a magyarországi németek kitelepítése, az érintettek minden vagyonuktól megfosztva, egy 50 kilós batyuval voltak kénytelenek elhagyni hazájukat, itthagyva házukat, gazdaságukat, mindenüket. A kitelepítés alól mentesültek megfélemlítve és jogaikban korlátozva maradtak magukra a településen. A németek helyébe telepített lakosok egy részét szintén elűzték hazájukból és itt találtak új otthonra.

Ezek a száraz tények, de hogy mennyi fájdalom, keserű könnycsepp, szívbemarkoló búcsújelenet kísérte 73 éve a kiutasítást, az elűzést szeretett hazájukból, azt nagyon nehéz szavakkal leírni.

A budaörsi káplán, Nyíri Tamás vonattal Németországba kísérte a kitelepítetteket és lelki vigaszt, támogatást nyújtott számukra. Néhányan közülük pár évvel később hazatértek, mert honvágyuk visszahozta őket hazájukba. Az egykori hadifogoly Steinfelder János 1948 decemberében tért vissza és szülőházában már idegeneket talált. Erre a pillanatra így emlékezett: „Csak a nagy körtefa, ami öregebb nálam, és aminek az árnyékában gyerekkoromat töltöttem, bólintott barátságosan. Át tudtam volna ölelni ezért.

A kitelepítettek nehezen szokták meg az új életet Németországban és mindig fájó szívvel gondoltak az Óhazára. 

Az idő múlásával lassan elfogadták sorsukat és a megbékélés útjára léptek. Ha Budaörsre tekintünk, akkor az itt élő németek minden évben megemlékeznek a kitelepítés évfordulójáról: 2006-ban az Ó-temetőben felavatták az Országos Német Elűzetési Emlékművet. Ugyanebben az évben jelent meg a Rögös utakon című visszaemlékező kötet is. 2011-ben látott napvilágot a Jogfosztások Budaörsön tudományos jellegű tanulmánykötetünk a helyi németek kitelepítéséről. 2012 végén a magyar országgyűlés az országos kitelepítési emléknapotmunkánknak is köszönhetően – január 19-i dátumban határozta meg. 2014 tavaszától – volt elnökünk – Ritter Imre személyében parlamenti szószólója, majd 2018 tavaszától – 28 évvel a rendszerváltást követően – parlamenti képviselője lett a magyarországi németségnek. Ezek az események mind nélkülözhetetlen alapjai tevékenységünknek.

 

Egy régi mondás szerint: „Aki elítél, az tévedhet, aki megbocsájt, az sohasem téved”. Azt hiszem, hogy a budaörsi németség magáévá tette ezt a gondolatot. Bár a kitelepítést végrehajtóknak megbocsátottak, soha nem fogják elfelejteni, hogy mi történt velük hét évtizeddel ezelőtt. És nem csak ezt, hazájukat sem fogják soha elfelejteni.

A múlt hibáin változtatni nem lehet, de azokból tanulva megakadályozhatjuk, hogy a jövőben gyermekeink és unokáink már ne éljenek át hasonló sorscsapásokat.

Ezekkel a gondolatokkal hajtsunk fejet a budaörsi kitelepítést megszenvedettek emléke előtt.

 

Megkérnék minden megemlékezni, ill. koszorúzni vágyót, hogy sétáljunk le együtt a Mindszenty József Római Katolikus Óvoda falán található kitelepítési emléktáblához és helyezzük el közösen a megemlékezés virágait.

 

(Budaörsi Infó)

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.