Asztalitenisz csapat-vb – Kikaptak a nők, nem sikerült a 12 közé jutás

A magyar női válogatott utolsó csoportmérkőzésén 3-2-re kikapott az ukránoktól a svédországi Halmstadban zajló asztalitenisz csapat-világbajnokság keddi játéknapján, s ez azt jelenti, hogy nem jutott be a legjobb 12 közé, a folytatásban a 13-24. helyért játszik majd.

 

Az esti csata igazi ki-ki mérkőzés volt, a győztes szerezte meg a harmadik helyet, s ezzel a felsőági rájátszás lehetőségét.

Kezdésként Madarász Dóra három szettben kikapott Margarita Peszockától, majd Póta Georgina is csupán egy játszmát tudott elvenni a védekező stílusban játszó Zsanna Gaponovától.

Nulla-kettes állásnál Pergel Szandrára várt a feladat, hogy az ugyancsak védő Tetyana Bilenko ellen életben tartsa a magyar reményeket, s ő meg is oldotta a helyzetet, nagy csatában sikerült szépítenie. Póta második meccsén Peszockával nézett farkasszemet, ezúttal már ő irányított, és ugyan a harmadik szettet elvesztette, összességében magabiztosan nyert.

A mindent eldöntő ötödik találkozót Gaponova és Madarász játszotta, s az ukrán gyorsan megnyerte az első két szettet, így ismét elúszni látszott a meccs. A magyar játékos azonban nem adta fel, a harmadik játszmában szépített, de a folytatásban már ismét az ukránok örülhettek. Gaponova sorra gyűjtötte a pontokat, 10-4-nél hat meccslabdához jutott, és a másodikat beütve megnyerte csapatának a mérkőzést.

Az előző vb-n 13. magyar válogatott célja az volt, hogy most bekerüljön a legjobb 12 közé, de a legjobb esetben ezúttal is legfeljebb a 13. helyen végezhet. A csapat következő ellenfele egyelőre nem ismert.

 

Eredmények (a nemzetközi szövetség honlapjáról):

nők, bajnoki divízió, B csoport:

5. (utolsó) forduló:
Ukrajna-Magyarország 3-2
————————
Margarita Peszocka-Madarász Dóra 3-0 (9, 5, 7)
Zsanna Gaponova-Póta Georgina 3-1 (8, 6, -7, 9)
Tetyana Bilenko-Pergel Szandra 1-3 (3, -7, 11, 10)
Peszocka-Póta 1-3 (-11, -7, 6, -3)
Gaponova-Madarász 3-1 (7, 7, -6, 5)

A csoport további eredményei:
Japán-Egyesült Államok 3-0
Ausztria-Egyiptom 3-0

korábban:

4. forduló:
Magyarország-Egyesült Államok 3-2
———————————
Madarász Dóra-Lily Zhang 3-2 (-2, -4, 9, 6, 9)
Póta Georgina-Yue Wu 0-3 (-7, -2, -8)
Pergel Szandra-Amy Wang 2-3 (8, -9, 7, -8, -12)
Póta-Zhang 3-0 (10, 5, 7)
Madarász-Wu 3-1 (7, -5, 9, 9)

 

A csoport további eredményei:
Japán-Ausztria 3-0
Ukrajna-Egyiptom 3-0

A csoport végeredménye: 1. Japán 10 pont, 2. Ausztria 9, 3. Ukrajna 8, 4. Magyarország 7, 5. Egyesült Államok 6, 6. Egyiptom 5

A győzelemért 2, a vereségért 1 pont jár.

korábban:

férfiak, másodosztály, G csoport:

3. forduló:
Magyarország-Paraguay 3-0
————————-
Ecseki Nándor-Marcelo Aguirre 3-2 (4, 5, -8, -7, 7)
Szudi Ádám-Alejandro Toranzos 3-0 (4, 5, 8)
Majoros Bence-Axel Gavilan 3-0 (6, 10, 8)

a csoport további eredményei:
Szerbia-Ecuador 3-0
Olaszország-Görögország 3-1

A csoport állása: 1. Olaszország 6 pont, 2. Magyarország 5 (8-4), 3. Szerbia 5 (7-3), 4. Görögország 5 (7-5), 5. Ecuador 3 (2-9), 6. Paraguay 3 (0-9)

szerdán játsszák:
Magyarország-Olaszország 10.00
Magyarország-Ecuador 19.00

Mindkét osztályban azonos a lebonyolítás: a körmérkőzés után a négy hatos csoport első három helyezettje jut tovább a felső ágra, a csoportgyőztesek egyből a negyeddöntőbe, a másodikok és harmadikok pedig az első fordulóba. A csoportok negyedik, ötödik és hatodik helyezettjei a 13-24., illetve 37-48. helyért játszanak a folytatásban. A második vonal első két helyezettje – a vb 25. és 26. helyezettje – a következő csapat-vb-n az első osztályban szerepelhet.

A nyolcad- és negyeddöntőket szerdán és csütörtökön rendezik, pénteken következnek az elődöntők, a női fináléra szombaton, a férfira vasárnap kerül sor.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.