Leégett egy budaörsi ház, 12-en laktak benne – Aki tud segítsen nekik!

(Budaörs, 2017. február 15. – Budaörsi Infó) 2017. február 15-én délelőtt 9 óra körül kigyulladt egy negyven négyzetméteres faház Budaörsön, a Szabadság út 174. szám alatt. 

 

 

Petró Tibor a Budaörsi Önkéntes Tűzoltó Egyesület vezetője a Budaörsi Infónak elmondta, hogy a tüzet budaörsi, törökbálinti és fővárosi egységek oltották el három vízsugár segítségével, emellett kihoztak egy gázpalackot is az épületből.

“A tűzben senki nem szenvedett sérülést, azonban a házban tizenkét ember lakott: nyolc felnőtt és négy gyerek. Az ő elhelyezésükről az önkormányzat gondoskodik.”

 

leegetthaz5

 

 

A tűzhöz a lakók rioszatották a tűzoltókat. Valószínűleg elektromos hiba okozhatta a bajt, de hivatalos vizsgálat nélkül ez még nem megállapítható.

A Családsegítő Szolgálat felajánlotta a családnak a támogatását. A Szociális irodától kaptak átmeneti segélyt, így az egyik család már másik albérletbe tudott költözni.

Az egyik károsulttól, Varga Barnabásnétől megtudtuk, hogy ők albérlőként laktak a házban. Elmondása szerint mindenük elégett. A ruháik, a számítógépük, a tankönyvek, a bútoraik.

 

 

leegetthaz2

 

Arra kérik a budaörsieket, hogy ha tudnak nekik segíteni, akkor azt ruhaadománnyal, játékkal, iskolai felszereléssel tegyék.

A következő telefonszámon tudják elérni a családot: +36/ 70-287-7256.

 

leegetthaz4

 

 

(Budaörsi Infó/Fotó: ÖTE, FB)

 

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.