Pert kezdeményeztek a Twitter ellen a párizsi és a brüsszeli terrorcselekmények áldozatainak hozzátartozói

A 2015 novemberében Párizsban és a 2016 márciusában Brüsszelben elkövetett torcselekmények áldozatainak hozzátartozói jogi eljárást kezdeményeztek a Twitter nevű közösségi szolgáltató ellen – közölte a Politico című brüsszeli hírportál kedden.

 

 

Az áldozatok hozzátartozói New Yorkban benyújtott panaszukban azt állították, hogy a Twitter “erős és egyedüli kommunikációs eszköz” Iszlám Állam nevű terrorszervezett fegyveresei számára. A szolgáltatás lehetővé tette számukra, hogy nézeteiket népszerűsítsék és a támadásokat végrehajtsák.

Indoklásukban hangsúlyozták, a szolgáltató nem tett elégséges intézkedéseket annak megakadályozására, hogy az oldal a szélsőséges iszlamisták  ne használhassák. Véleményük szerint ezzel a közösségi médiacég megsértette az Egyesült Államok terrorizmus ellen hozott jogszabályait.

A cikk szerint a Twitter más gyilkos támadások miatt is perekkel nézett szembe.
Eljárást kezdeményeztek például a 2016 júniusában, a floridai Orlando városában elkövetett gyilkosság 49 áldozatának, valamint egy 2015-ben, két amerikai állampolgár halálával járó Jordániában elkövetett merénylet áldozatainak hozzátartozói is.

Utóbbiak indoklásukban az állították, a közösségi oldal jogilag felelős az elkövetett merényletekért és az áldozatok haláláért. A szélsőségesek pénzt gyűjtöttek és újabb tagokat toboroztak az oldal segítségével. Az ügyben eljáró bíróság azzal utasította el a keresetet, hogy nincs bizonyíték arra, hogy az elkövető az Iszlám Állam Twitter oldalon közzétett posztjai által radikalizálódott volna.

A közösségi médiamegosztó cég az elutasító bírósági végzés ellenére 125 ezer, terrorszervezetekhez köthető felhasználói fiókot zárolt – tette hozzá a Politico.

 

MTI

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.