Vajon budaörsi lesz idén az ország tortája?

(Budaörs, 2016. március 14. – Budaörsi Infó) Megszületett a döntés, kiderült, mely cukrászdák mely édességei versenyezhetnek idén a Magyarország Tortája címért. Egy budaörsi cukrászda is van a listában. Vajon budaörsi lesz az ország tortája?

 

Az ország tortáját minden évben, a magyar állam megszületésének szimbolikus napján, az augusztus 20-i ünnepségek alatt mutatnak be Budapesten, valamint az ország több száz cukrászdájában.

2007 óta a Miniszterelnöki Hivatal valamint a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete közösen írja ki a pályázatot, amely során az ország különböző pontjain található cukrászatok nevezhetnek saját tortáikkal, a megtisztelő cím elnyerésére. A kiválasztás egy neves szakmai zsűri végzi, több fordulós szavazással.

Az első zsűrizési kört élőben, szakmai közönség előtt rendezték meg a BaGaTech Sütőipari, Cukrászati és Gasztrotechnikai Szakkiállításon.

Tavaly a megmérettetésen a Barackos buboréktorta nyert.

 

Az idei tíz jelölt:

Aranyos Körtetorta – Tóth Norbert, Tóth Cukrászda (Dunaföldvár)

Bakonyi Túrós Csusza Torta – Caffé Kft., Művész Kávéház és Cukrászda (Budapest)

Fertődi Selymes – Vaslóczki Orsolya, Horváth Cukrászda (Budapest)

Magyar kert – Szentandrási-Szabó Emese, Suhajda Cukrászda (Budaörs)

Málnás Tripla Csokitorta – Szoljár Csaba, Solier Cafe (Gödöllő)

Nagyi gyümölcsöse – Nagyné Haán Bernadett, Major Cukrászda (Budapest)

Őrség zöld aranya – Szó Gellért, G&D Kézműves Cukrászda (Salgótarján)

Szentendrei Mézes-málnás „Annamari” torta – Nagy Péter, Szamos Cukrászat (Pilisvörösvár)

Tihanyi körtés sajttorta – Barabás Csilla, Édes-Gyömbér Cukrászda (Budapest)

Zuzorka – Szó Gellért, G&D Kézműves Cukrászda (Salgótarján)

 

orszagtorta2

 

Sok sikert kívánunk Szentandrási-Szabó Emesének!

 

A fotók Markovics Gábor és a G&D kézműves cukrászat munkái.

 

(Budaörsi Infó/szeretlekmagyarorszag.hu)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.