Németországi molesztálás – Fico: Meg kell akadályozni, hogy Szlovákiában egységes muszlim közösség jöjjön létre

Szlovákiának védekeznie kell a fenyegetésekkel szemben, a kockázatok csökkentéséhez egyetlen út vezet: meg kell akadályozni az egységes muszlim közösség létrejöttét Szlovákiában – jelentette ki Robert Fico szlovák kormányfő csütörtökön, a Kölnben és más német városokban szilveszter éjszakáján nőket ért támadásokra reagálva Pozsonyban. A miniszterelnöknek, a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség által idézett szavaira, azokat elutasítva reagált a Szlovákiai Iszlám Alapítvány.

 

“Nem akarjuk, hogy Szlovákiában is olyasmi történjen, mint Németországban, nem akarjuk, hogy valaki nyilvános helyen molesztálja asszonyainkat” – szögezte le Robert Fico.

A szlovák kormányfő elmondta: a német városokban történtek után kormánya politikájában két alapvető változtatást tervez. Egyik az, hogy mostantól a migránsválság kezelésére Pozsony által szánt anyagi segítséget kizárólag a schengeni határok védelmére kívánják fordítani. “Adunk pénzt, de nem akarjuk, hogy az élelmiszeralapokba érkezzen, hanem azt, hogy a Schengen védelmét ellátó, biztonsági struktúrákra fordítsák” – fejtette ki Fico.

A másik változtatás a szlovák miniszterelnök szerint az, hogy Pozsony a jövőben már nem csak a bevándorlók újraelosztását célzó ideiglenes és tartós kvótákat utasítja majd el, hanem minden olyan döntéstől – köztük az önkéntes alapú befogadástól – is elzárkózik, amely egységes muszlim közösség létrejöttéhez vezetne Szlovákiában. “Ez az egyedüli út, a (biztonsági) kockázatok kiküszöbölésére” – szögezte le.

A szlovák kormányfő megismételte azon korábban már ismertetett nézetét is, miszerint világos összefüggést lát a migránsok a kontinensre való beáramlása és tavaly őszi párizsi terrormerényletek, valamint a szilveszterkor Németországban elkövetett cselekmények között is. Fico több ellenzéki politikust, Andrej Kiska szlovák államfőt és egyes médiákat példaként felhozva kijelentette: bízik benne, hogy ha a párizsi merényletek nem is, de a németországi történések már felnyitják azok szemét, akik szándékosan a valósnál kisebbnek próbálják feltüntetni a biztonsági kockázatokat.

A Kölnben és más németországi városokban szilveszterkor történtekre és a szlovák kormányfő szavaira közleményben reagált a Szlovákiai Iszlám Alapítvány nevű szervezet. Egyebek mellett rámutat: aggodalommal töltik el a németországi történések. A szervezet ugyanakkor elutasítja, hogy az iszlámot vagy a szlovákiai muszlim közösséget bárki is közvetett vagy közvetlen összefüggésbe hozza a terrorizmussal vagy a szexuális erőszakkal. “Félő, hogy a jelenlegi össztársadalmi hangulat veszélybe sodorhatja családjainkat, főként a nőket és a gyerekeket” – olvasható a közleményben.

Szlovákiában a muszlim közösség a többségi lakossághoz viszonyított számaránya a nyugat-európai országokéhoz képest, de a régió országaihoz mérve is rendkívül alacsony, számuk az öt és fél milliós lakosságú országban 3-4 ezret tesz ki, jelentős részük a volt Jugoszláviából és utódállamaiból származik. A szlovák kormányfő, az “egységes” muszlim közösség létrejöttének megakadályozását szorgalmazó kijelentésével vélhetően egy nagyobb létszámú, identitását megőrző és gyakorlati, akár politikai érdekérvényesítést is folytató közösség lehetséges létrejöttére utalt.

 

 


Salzburgban is több nőt ért a kölni esetekhez hasonló molesztálás

 

Az osztrák rendőrség minden esetet kivizsgál majd és zéró toleranciával fog eljárni – közölte csütörtökön az osztrák belügyminiszter arra reagálva, miszerint szilveszterkor Salzburgban is több nőt ért a kölni esetekhez hasonló támadás.

Johanna Mikl-Leitner közleményében leszögezte: a nők nyilvános helyen való mozgásszabadságát semennyire nem szabad korlátozni.

Salzburg rendőrsége csütörtökön számolt be több, a városban történt molesztálási esetről. Így például egy fiatal osztrák nő feljelentése szerint szilveszter éjszaka két férfi fogdosta a salzburgi Residenzplatz téren, a támadók nyolc-tíz, külföldi származású férfiból álló csoport tagjai voltak. A rendőrség őrizetbe vett egy 24 éves afgán férfit, aki aznap a hajnali órákban egy salzburgi bárban szexuálisan zaklatott egy 28 éves salzburgi nőt.

Az illetékes hatóságok jelenleg azt vizsgálják, hogy szervezett támadások történtek-e, és lehet-e kapcsolatot találni az egyes elkövetők vagy elkövető csoportok között.

Az osztrák közszolgálati média (ORF) internetes kiadása a salzburgi ügyészségre hivatkozva azt közölte, hogy nem nagy számú esetről van szó, és ezek nem hasonlíthatók össze a Kölnben történtekkel.

A bécsi rendőrség korábban azt közölte, hogy a városban nem történt a kölni esetekhez hasonló támadás.

A hatóság legutóbbi bejelentése szerint azonban csütörtökön feljelentés érkezett szilveszter éjszakáján elkövetett köztéri lopás és szexuális zaklatás miatt. A bejelentés szerint egy utcai szilveszteri rendezvényen Bécs Leopoldstadt városrészében ismeretlen férfiak tánc közben több nőt fogdostak, kettőjük pénztárcáját ellopták, a harmadik táskájában pedig kárt tettek. A rendőrség közlése szerint az elkövetők az áldozatok figyelmét elterelve követték el a bűncselekményeket.

 

 

A kölni rendőrség belső jelentése szerint szilveszter éjszakáján a hatóságok elvesztették az ellenőrzést a helyzet felett

 

A német szövetségi rendőrség egyik kiszivárgott belső jelentése szerint a nők ellen elkövetett,  szilveszter éjszakáján történt támadásokkor a német hatóságok elvesztették az ellenőrzést a helyzet felett, a rendőrök pedig attól tartottak, hogy súlyos sérültek,  sőt akár halottak is lehetnek –  írta a Spiegel Online internetes portál csütörtökön.

A helyzet “kaotikus és megalázó” volt  – fogalmazott a Spiegel  Online összegezve  a birtokába jutott,   január 4-én keltezésű jelentést, amelynek szerzője – mint írta –  a német szövetségi rendőrség egyik vezetője. “A kísérettel vagy anélkül úton lévő nők valóságos vesszőfutásra kényszerültek az erősen alkoholizált  férfiak tömegében, mégpedig szinte leírhatatlan módon” –  állt a dokumentumban, amelyből kitűnt, hogy a kölni pályaudvar előtt és annak területén összeverődött tömeget a rendőrségi jelenlét egyáltalán nem riasztotta meg.

A rendőrök számos, zavart állapotban lévő, síró és megfélemlített járókelőbe, különösen sok nőbe és lányba botlottak, akik verekedésekről, lopásokról és szexuális zaklatásokról számoltak be, az elkövetőket pedig ismételten úgy írták le, hogy “azok férfiakból álló migráns csoportok voltak”.

A tettesek – különösen a szexuális zaklatások elkövetői –  azonosítása nem volt lehetséges –  fogalmazott a jelentés. “A rendőrség bevetett erői nem tudtak úrrá lenni minden támadáson, illetve bűncselekményen, mivel azokból  túl sok történt egyszerre”. Ugyanakkor nem tudtak minden áldozatnak segítséget sem nyújtani, ami nyomasztotta a rendőröket.  A beszámoló kitért arra is, hogy  időnként lehetetlenné vált a feljelentések regisztrálása is.

A jelentés néhány példával is utalt arra, hogy a rendőrök mit éltek át.  Így helyenként nem tudtak eljutni a segítséget kérőkhöz, mivel azokat  szinte áthatolhatatlan embertömeg fogta közre. A jelentés idézett egy  férfit, aki azt mondta: “Szíriai vagyok, kedvesen kell bánnotok velem! Merkel asszony hívott meg engem.”

A dokumentum szerint a szemtanúkat megfenyegettek arra az esetre,  ha  megnevezik a tetteseket. A rendőrök szerint szemük láttára néhányan széttépték tartózkodási irataikat, gúnyosan mosolyogtak és azt mondták: “Nem tehettek ellenem semmit, holnap újat szerzek”. Az nem derült ki a jelentésből, hogy azok valójában milyen jellegű, illetve valódi iratok voltak-e.

Az egyes területek elhagyására történt felhívásokat figyelmen kívül hagyták, a szabálysértőket pedig a hiányzó rendőri kapacitás miatt nem lehetett őrizetbe venni.  A vonatokra való felszállások során pedig tülekedés alakult ki és az erősebb joga érvényesült.

A helyzet, amelyet a dokumentum káoszként írt le, teljes mértékben kicsúszott a hatóságok ellenőrzése alól, és attól lehetett tartani, hogy súlyos sérülésekkel és akár halottakkal is számolni kell. Ezért a rendőrségi bevetés vezetői a pályaudvar előtti tér kiürítése mellett döntöttek. Ennek kapcsán a dokumnetum megjegyezte, hogy a rendőrökre  petárdákkal lőttek és üvegekkel dobálták meg őket. A tér kiürítését követően pedig ismételten és egyszerre több helyszínen összetűzésekre került sor  különböző személyek, illetve csoportok között, továbbá lopások és rablások történtek.

A jelentés készítője a Spiegel Online szerint úgy fogalmazott: “A  hatósági  intézkedéseit olyan fokú  engedetlenséggel fogadták, amelyhez hasonlót 29 szolgálati éve alatt nem tapasztalt”.

A dokumentum úgy vélekedett, hogy a hatóságok túlterheltségének szempontjából az egyik fő problémát a rendőrök  alacsony száma és  hiányos felszereltségük  jelentette.
http://www.spiegel.de/panorama/justiz/koeln-das-steht-im-internen-polizeibericht-zur-silvesternacht-a-1070837.html

 

 

 

Tanfolyam migránsoknak a nőkkel szembeni helyes viselkedésről Belgiumban

Theo Francken belga menekültügyi és migrációs államtitkár bejelentése szerint tanfolyamot indítanak a nők tiszteletéről és a nőkkel szembeni helyes viselkedésről a migránsok számára – írta a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap csütörtökön.

Az Új Flamand Szövetség (N-VA) politikusa elmondta, hogy norvég minta alapján néhány héten belül minden belga menekültügyi központban bevezetik a nőkkel szembeni viselkedésről szóló felvilágosító tanfolyamot.

Theo Francken hozzátette, hogy Jan Jambon belügyminiszterrel munkacsoportot hozott létre, amely további konkrét intézkedéseken dolgozik a befogadó központokban eddig tapasztalt és a lehetséges incidensek megelőzése érdekében.

Jan Jambon a szilveszter éjszakáján több német városban nők ellen elkövetett támadásokkal kapcsolatban a parlament alsóháza előtt kijelentette, a nemek közti egyenlőség része az ország alapértékeinek. Mint mondta, ezt “senki nem kérdőjelezheti meg, sem az országban születettek, sem pedig azok, akik itt találtak menedéket”.

Kölnben szilveszter éjszakáján mintegy ezer “arab és észak-afrikai kinézetű” fiatalember csoportokra oszolva nőket támadott meg. A német rendőrséghez azóta már több mint száz feljelentés érkezett. Azt ugyanakkor minden német politikus hangsúlyozza, hogy egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy valóban lettek volna menedékkérők vagy menekültek az elkövetők között.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.