Fogyasztóvédelmi ügyekből volt a legtöbb a GVH-nál az első félévben

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az idei első félévben 61 eljárást indított, amelyek közel fele a versenyhatóság fogyasztóvédelmi tevékenységével függ össze, 21 ügy az egyes tranzakciók engedélyezésének körülményeit vizsgálta, illetve vizsgálja, 7 esetben gazdasági erőfölénnyel való visszaélés versenytörvényi rendelkezéseinek feltételezett megsértése miatt, míg 4 esetben versenykorlátozás gyanúja miatt indult eljárás – közölte a GVH az MTI-vel.

 

A versenyhatóság 43 eljárásban hozott döntést az év első felében, ebből egy ügyet függesztett fel. A lezárt eljárások többségét a fúziós kérelmek elbírálása (20 eljárás), illetve a fogyasztóvédelem területét érintő jogsértések vizsgálata (18 ügy) tette ki. A GVH Versenytanácsa egy-egy esetben állapított meg jogsértést jelentős piaci erővel, illetve gazdasági erőfölénnyel való visszaélés miatt.

Az ügyszám hasonlóan alakult a múlt év azonos időszakához képest, viszont növekedés figyelhető meg a fúziós eljárásokban, ezek száma 12-ről 20-ra emelkedett, ugyanakkor némi csökkenés volt a fogyasztóvédelmi ügyekben, ezek száma 23-ról 18-ra esett vissza.

A GVH a lezárt ügyekben összesen közel 1,5 milliárd forint bírságot szabott ki, meghatározó volt az Auchan Magyarország Kft. jelentős piaci erejével való visszaélés miatti bírság, amely több mint 1 milliárd forint volt.

A GVH fogyasztóvédelmi tevékenységének meghatározó részét az egészséghez, a szépséghez és az orvosláshoz kapcsolódó eljárások tették ki. A hatóság az első félévben is több étrend-kiegészítő, gyógyszer, illetve gyógyhatású termék, valamint gyógyászati segédeszköz reklámozásával összefüggő megtévesztések miatt állapított meg jogsértést, és szabott ki több mint 100 millió forint bírságot.

Az összefonódások iránti kérelmek többségét – szám szerint 16-ot – engedélyezte a GVH, és egy esetben szabott ki bírságot az engedélykérés elmulasztása miatt.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.