Ismerősét verte meg

A törökbálinti rendőrök egy 18 éves férfit fogtak el. A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya indított eljárást testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. K. József 18 éves tárnoki lakos ellen.

 

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2015. január 16-án 13 óra körüli időben egy törökbálinti áruház személyzeti bejárata előtt – korábbi nézeteltérésük miatt – szóváltásba keveredett a sértettel, akit ezt követően ököllel többször megütött. A férfi ismerőse a bántalmazás következtében a földre került, majd megpróbált felülni, melynek során a 18 éves férfi hátulról tovább ütötte a fejét.

A sértett a bántalmazás következtében – az elsődleges orvosi vélemény alapján – 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, de az ütés módja, ereje és a támadott testtájék miatt fennállt a reális lehetősége a súlyosabb sérülések bekövetkezésének is.

 

A bántalmazásnak az áruház munkatársai vetettek véget, miután rászóltak a gyanúsítottra. A rendőrök kiérkezéséig a biztonsági szolgálat munkatársai tartották vissza K. Józsefet.

 

A törökbálinti rendőrök a tárnoki férfit a helyszínen elfogták, majd a Budaörsi Rendőrkapitányságra állították elő, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.

 

A további eljárást ellene – szabadlábon hagyása mellett – a Budaörsi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le.

 

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.