A mesterséges intelligencia az emberiség végét jelentheti

A mesterséges intelligencia az emberiség végét jelentheti – figyelmeztetett Stephen Hawking brit asztrofizikus. Gyorsabban nőnek a fekete lyukak.. A kerekesszékhez kötött és hangszintetizátorral kommunikáló tudós szerint a gépek képesek lesznek újratervezni magukat és behozhatatlan előnyre tehetnek szert az emberrel szemben.

Hawkingnak a gépek és programok segítenek abban, hogy tovább tudjon dolgozni, ő azonban a BBC-nek nyilatkozva azt mondta, hogyha nem vigyáz az emberiség, akkor olyasmi történhet, mint a Mátrix és Terminátor fantasztikus filmekben: a gépek már a közeljövőben veszélyessé válhatnak, mert képesek lesznek egyre gyorsabban újratervezni magukat. Sőt, olyan fegyvereket hozhatnak létre, amelyeket az emberek már nem is értenek.

 

“Moore törvénye szerint a számítógépek minden másfél évben megduplázzák a sebességüket és memóriájukat. A veszély az, hogy a számítógépek intelligenciát fejlesztenek ki és átveszik az uralmat. Az embert fékezi a lassú biológiai evolúció és nem tud majd versenyezni a mesterséges intelligenciával” – fejtette ki Hawking, aki szerint az emberiségnek új bolygókat kell gyarmatosítania, mert a technológia fejlődése miatt a következő 1000-10 000 évben szinte bizonyosan katasztrófa vár a Földre.  – írja az InfoRádió

Az elmúlt években jelentősen felgyorsult a mesterséges intelligencia (MI) kutatásának fejlődése. Valamennyi civilizációs eredményünk az emberi elme terméke, és egyelőre csak találgatni tudunk, mi történik, ha egy „gépagy” egyéni döntéseket hoz saját belátása szerint.

 

„Ha a távolabbi jövőbe tekintünk, elmondhatjuk, hogy nincsenek fundamentális korlátok: egyetlen olyan fizikai törvényt sem ismerünk, amely kizárná, hogy a részecskék olyan módon rendeződjenek, ami lehetővé teszi, hogy még annál is bonyolultabb számításokat tudjanak elvégezni, mint az emberi agy” – jegyezte meg Hawking. A tudós szerint eljöhet az a nap, amikor a technológia képes lesz átverni a pénzpiacokat, okosabb dolgokat kitalálni, mint a kutatók, saját elképzelései szerint manipulálni a vezető politikusokat, vagy olyan fegyvereket kifejleszteni, amelyek működését felfogni sem tudjuk. „Az, hogy az MI megépítése milyen hatással lesz az életünkre, rövid távon minden bizonnyal azon múlik majd, hogy ki irányítja – hosszú távon viszont azon, irányítható-e egyáltalán” – érvelt. A fizikus hangsúlyozta, sajnos a szakértők nem veszik elég komolyan az MI-technológiában rejlő potenciális veszélyeket.

Az Oxfordi Egyetem egy közelmúltbeli tanulmánya szerint a kormányoknak oda kell figyelni, mert a jövőben autonóm döntéseket hozó fegyverek emberi beavatkozás nélkül dönthetik el, hogy milyen célpontokat semmisítsenek meg.

 

(forras: erdekesvilag.hu)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.