Érdi képzőművészek alkotásaiból nyílik kiállítás Párizsban

Csütörtökön nyílik meg Párizsban Kéri Mihály, Fritz Rautner és Karsch Manfred érdi festőművészek tárlata a Toko Galériában – tájékoztatta az MTI-t Kéri Mihály.

 

Kéri Mihály festőművész, az Érdi Városi Galéria művészeti vezetője elmondta: a francia főváros központjában található Tokóval tavaly kerültek kapcsolatba egy dél-koreai művészeket bemutató érdi kiállítás kapcsán.

A francia galéria vezetése ekkor figyelt fel az érdi képzőművészek alkotásaira, néhány hónappal később pedig katalógust kértek az érdi galériában kiállító művészekről. A francia vendéglátó végül három, a kortárs festészet három ismert alakját hívta meg: Kéri Mihályt, valamint a Németországból származó Karsch Manfredet és az Ausztriából Érdre települt Fritz Rautnert.

Mint Kéri Mihály fogalmazott, a delegáció nemcsak Érdet, de a magyarországi művészetet is reprezentálja, a kiállításon mintegy 25 művel lesznek jelen. A kiállítás megvalósulásához az önkormányzat is hozzájárult – tette hozzá.

Az érdi galéria vezetője kiemelte azt is, hogy szeretnének a jövőben szoros együttműködést kialakítani a Párizs belvárosában található magángalériával, amely a képzőművészeti alkotások mellett zenei eseményeknek is otthont ad.

A csütörtöki megnyitón mindhárom alkotóval találkozhat a francia közönség, a tárlat október 6-ig látható a Galerie Tokóban.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.