Lasse Hallström tizenkét év után fogadta el Steven Spielberg meghívását

Több mint tizenkét éve kérte fel Steven Spielberg Lasse Hallströmöt közös munkára, ám a svéd rendező csak tavaly tudta elfogadni az invitálást.

 

Az Egyesült Államokban a hét végén, Magyarországon augusztus 14-én mozikba kerülő, Az élet ízei című filmjéről tartott sajtóbeszélgetésen Hallström elmondta, hogy 2002-ben “traumatikus fájdalom” tört ki rajta, amikor el kellett utasítania a Kapj el, ha tudsz című film rendezését, amelyre Spielberg felkérte. A filmet ezért Spielberg rendezte, aki a mozi producere is volt.

A trauma végül elszállt, amikor a két filmóriás egyesítette erőit Az élet ízei című film elkészítésére, amelyet Hallström rendezett, és Spielberg a producere Oprah Winfreyvel és Juliet Blake-kel.

“Régóta csodálom őt” – mondta Hallström, megjegyezve, hogy az amerikai rendező-producerrel azonos korúak. (Hallström 68, Spielberg 67 éves.)

“Mennyei volt dolgozni vele mint producerrel. Nagyon nagy segítséget jelentett, hogy napokon át ott volt a vágószobában, elmondta elképzeléseit, naponta megosztotta gondolatait. Jó ötleteket adott a forgatókönyvhöz is… Olyan volt, mintha együtt csináltuk volna, én és Spielberg” – tette hozzá.

A Madame Mallory és a kis indiai konyhafőnöke című könyv filmváltozatának főszerepét Helen Mirren játssza. A filmet Franciaországban és Indiában forgatták. A történet egy indiai családról szól, amelynek tagjai Dél-Franciaországba költöznek, ahol egy Michelin-csillagos francia étteremmel szemben (amelynek tulajdonosát, Madame Malloryt alakítja Mirren) megnyitják saját éttermüket. Igazi kulináris csatározások kezdődnek szerelemért, hűségért és a családi tradíciókért.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.