Risztov Éva kórházban – A Magyar Úszás Napján többen fertőzést kaptak a Balatonban

Számos jelzés érkezett, hogy szombaton, Balatonfüreden, a Magyar Úszás Napján többen fertőzést kaptak a tóban úszók közül – közölte hétfőn az MTI-vel a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ), és mielőbbi felépülést kívánt az érintetteknek.

 

    A Magyar Nemzet hétfői értesülése szerint a balatonfüredi Európa Kupa-viadalon második, olimpiai bajnok Risztov Éva, valamint a férfi győztes Gyurta Gergely is kórházi kezelésre szorult. Az MTI érdeklődésére Szabó Tünde, a MÚSZ főtitkára, hogy Gyurta már elhagyta a kórházat és jobban van.

    A MÚSZ jelezte, hogy az Európai Úszó Szövetség (LEN) előírásainak, továbbá a sportág hazai szabályainak megfelelően az esemény megrendezése előtt kétszer – egy héttel a rajt előtt, valamint a verseny előtti időszakban – megvizsgáltatta a víz minőségét.

    “A Veszprém megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerves Kémiai, Toxikológiai és Laboratóriumi osztálya (korábban ÁNTSZ) által írásban megküldött mindkét vizsgálati eredmény szerint a víz minősége teljes mértékben alkalmas volt a verseny lebonyolítására” – áll a közleményben.

    A MÚSZ ezzel együtt hangsúlyozza: sajnálattal veszi tudomásul a történteket, és az illetékeseknél megteszi a szükséges lépéseket, az eredményekről pedig tájékoztatja a közvéleményt.

 

 

 

Risztov Évát a debreceni Kenézy kórházban ápolják

 

Risztov Évát heveny gyomor-bélhuruttal a debreceni Kenézy kórházban ápolják – közölte a kórház sajtószóvivője hétfőn.

    Lénárt Beáta tájékoztatása szerint Risztov Évát a vasárnap éjszakai ügyeletben vették fel a Kenézy Gyula Kórház és Rendelőintézet Infektológiai Intézetébe, feltehetően vírusos eredetű heveny gyomor-bélhuruttal. 

    A kórokozó azonosítása jelenleg folyamatban van, amelyet rövid időn belül a járványügyi vizsgálat fog tisztázni. Állapota jelenleg stabil, néhány napon belül elhagyhatja a kórházat – tette hozzá a szóvivő.

    Szombaton Balatonfüreden, a Magyar Úszás Napján többen fertőzést kaptak a tóban úszók közül. Bóka István polgármester közölte: a Veszprém megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerves Kémiai, Toxikológiai és Laboratóriumi osztálya jelenleg vizsgálja az ügyet, és 24-48 órán belül ígért eredményt.

    A polgármester hozzátette, más balatoni strandról eddig nem érkezett fertőzésről szóló bejelentés, így lokális jelenségről van szó.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.