Palotanegyed Fesztivál 2014 – 150 ingyenes program 15 helyszínen

Három hónapon keresztül 15 helyszínen 150 ingyenes programot kínál a józsefvárosi Palotanegyed Fesztivál: a főváros egyik legszínesebb nyári összművészeti rendezvénysorozata június 21-én kezdődik és szeptember közepéig tart.

 

A programokat egyebek mellett a Múzeumkertben, a Szabó Ervin téren, a Muzikum Klubban, az Építész udvarban, valamint a kerület terein, utcáin rendezik – közölték a szervezők.

A sorozat a Szent Iván-ünnep – NapÉjZene Fesztivállal kezdődik jövő szombaton. A hagyományoknak megfelelően szombat reggel a közönség bevonásával egy több méter átmérőjű mandalát építenek kövekből és virágokból. A kész alkotáson vasárnap este ezernyi mécses gyullad majd fel Lovász Irén és Gulyás Anna énekével kísérve.
Emellett kihagyhatatlan látvány és élmény lesz a szombat esti tűzugrás és a szerelmes ifjak összeéneklése is.

A Palotanegyed Fesztivál még öt kiemelt, tematikus hétvégét, a MÁV Székház és a Párbeszéd Háza Dísztermében pedig számtalan komolyzenei és dzsesszkoncertet foglal magába.

A három hónap alatt a jó hangulatról többek között olyan zenészek gondoskodnak, mint Bognár Szilvia, a Besh o droM, Ferenczi György és a Rackajam, Dresch Mihály, Herczku Ágnes, a Kaláka, a Kerekes Band, Palya Bea, Sebestyén Márta, Szalóki Ági és a Radzsasztánból érkező indiai zenészek.

A zenei kínálatba most is bekapcsolódik a majdnem 60 tagú, Kathy Horváth Lajos hegedűművész által vezetett Józsefvárosi Zenekar is, akik 8 helyszínen, a kerület terein és vendéglátó helyein, piacain lépnek fel.

A rendezvény a Józsefvárosi Önkormányzat jóvoltából csaknem 40 millió forint támogatásból immár negyedik alkalommal valósul meg, a szervezők közlése szerint minden program ingyenes.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.