Megkezdődött a járványügyi vizsgálat a botulizmus megbetegedések ügyében

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) megkezdte a jelzett botulizmus megbetegedések járványügyi kivizsgálását, az egészségügyi ellátórendszert tájékoztatták. A négy betegből három külföldi.

 

Az ÁNTSZ által azt MTI-hez szombaton eljuttatott közlemény szerint az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) közreműködésével az Országos Tisztifőorvosi Hivatal már értesítette a megyei, fővárosi népegészségügyi szakigazgatási szervek készenléti szolgálatait, ezen keresztül pedig az egészségügyi szolgáltatókat, ügyeleteket, sürgősségi betegellátó osztályokat a botulizmus előfordulásáról, illetve az esetlegesen várható további megbetegedésekről.

A közlemény szerint nemzetközi és magyarországi járványügyi információk, valamint a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) adatai alapján Magyarországon egy, Grúziában, illetve Franciaországban három esetben is olyan botulizmus megbetegedés fordult elő, amelyet megelőzően a beteg egy magyar termelő által készített, különböző, csak zöldségféléket tartalmazó termékeket (szarvasgombás pesto, humusz) fogyasztott.

Azt írták, hogy a Grúziában megbetegedett, de Franciaországban kezelt egyik beteg esetében a humán laboratóriumi vizsgálatok már megerősítették a betegség diagnózisát, a többi megbetegedés kivizsgálása még nem zárult le. A magyar beteg mintáitaz Országos Epidemiológiai Központban vizsgálják.

A gyanús termékek laboratóriumi vizsgálata a Nébih laboratóriumában megkezdődött – tették hozzá.

Az ÁNTSZ azt írta: a gyanús termékeket biopiacokon, delikáteszboltokban, bioüzletekben, fesztiválokon és az interneten forgalmazták. Pontos adatok a Nébih honlapján érhetők el (https://www.nebih.gov.hu/aktualitasok/hirek/06_21_botulizmus_pesto.html).

Kifejtették: a botulizmus okozta tünetek közé tartozik a szájszárazság, a homályos vagy kettős látás, a nyelési és beszédzavar, a szemhéjcsüngés, a további látászavarok. Ezek átlagosan 12-72 órán belül tapasztalhatók, azonban akár már 4 órán belül, de 10 nap múlva is jelentkezhetnek. A kezdeti tüneteket követően szimmetrikus, petyhüdt bénulás, végül légzésbénulás alakulhat ki. Emellett az ételmérgezést hasmenés, hányás, majd székrekedés kísérheti. Láz és érzékelési zavarok viszont nincsenek.

Az ÁNTSZ azt kéri, hogy aki a jelzett termékek fogyasztása után a felsorolt tünetek valamelyikét tapasztalja magán, az feltétlenül forduljon orvoshoz. A betegség súlyos, akár halálos kimenetelű is lehet – hangsúlyozták, hozzátéve: a tüneti kezelés mellett célzott terápiára, ellenméreggel (antitoxin) történő kezelésre lehet szükség. Ezért fontos a gyanús betegek időben történő felderítése és ellátása – áll a közleményben, amelyben kiemelték: a betegség jellemzően élelmiszer útján terjed, emberről emberre nem.

Korábban a Nébih azt közölte: alapos a gyanú, hogy Keksz Zsolt egri kistermelő készítményétől (szarvasgombás pesto, humusz, szarvasgombás zöldségkészítmények és zöldséglekvárok) betegedett meg botulizmusban négy ember, egymástól földrajzilag eltérő helyen. A hatóság a kistermelő tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztette, termékeit begyűjtik.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.