Cserbenhagyót keres a Budaörsi Rendőrkapitányság

A Budaörsi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya folytat eljárást 13010-805/2014.bü számon segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. 

 

A rendelkezésre álló adatok alapján az ismeretlen tettes 2014. február 28-án 14 óra körüli időben az általa vezetett gépjárművével közlekedett Törökbálinton, a Raktárvárosi úton Budaörs felé. Haladása során a Raktárvárosi út és Pannon út kereszteződésében lévő körforgalomba történő behaladás során megállt, majd visszagurult és nekiütközött a mögötte megálló személygépkocsi elejének, melyből a jobb első utas kiszállt. Az okozó sofőrrel megpróbáltak kapcsolatba lépni, de a férfi a jelzésekre nem reagált. A hátsó autóból kiszálló nő ezért az okozó személygépkocsi elé lépett, de eközben a jármű vezetője hirtelen elindult és a sértett lábának ütközött, majd a helyszínről megállás, segítségnyújtás nélkül elhajtott.

A baleset következtében a nő 8 napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett.

 

A keresett gépjármű egy kis méretű, régi, piros színű személygépkocsi volt, amelyet egy őszes hajú, 55 év körüli férfi vezetett. A gépkocsi egyetlen különös ismertetőjele, hogy a bal oldali hátsó lámpája repedt volt.

 

A Budaörsi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki az autóval, annak sofőrjével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban bármilyen információval rendelkezik, hívja a Budaörsi Rendőrkapitányságot a 23/505-400-as telefonszámon, illetve tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 “Telefontanú” zöld számán (h.-cs.: 8-16, p.: 8-13), vagy a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.